|
Bevezetés
7 főbűn - Omne genus demoniorum - Démonok nemzetsége
... Ez a feladatotok, így segíthetitek az én magasságos munkámat. Az emberek a fájdalom után megtanulnak hinni. Az emberek ha megélik a katasztrófát, mindig az Istenhez fordulnak majd mint segítség. Ezért tegyétek meg nekem azt, amit megtudtok. Ne szakítsátok el a köteleiteket, és maradjatok olyannak amilyenek vagytok. Legyetek féktelenek, és élvezzétek az életet. Bár azt hiszem ezt, főleg neked Aijoku, nem kell mondanom...
"Ott, látod azt az árnyékot? Látod, azt az ember, aki hozzátartozik?"
"Látod a másikat?"
" Nem hétköznapiak... "
"Vajon mit keresnek pont itt?"
" Az idősebb úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban meggyilkolna!"
"A fiatalabb meg úgy, mintha... Mintha Istentelen dolgokat akarna művelni. Még a házas asszonyokkal is!"
"Furcsák."
"Különösek."
"Ne menjetek a közelükbe!"
"Veszélyesek."
"Mit keresnek pont itt?"
" Méghogy átutazók..."
"Olyan különös a tekintetük."
"Mi ez a furcsa a megjelenésükben?"
" Olyanok, mintha mindent tudnának..."
Ő különleges volt, olyan különleges, hogy magának a haragnak csavarta el a fejét, és érte el azt, amit mindenkit, talán maga Isten is lehetetlennek tartott. Talán a férfi nem volt belé szerelmes, talán nem érzett iránta igazán mély, tiszta, őszinte érzelmeket mint az emberek... De mindenképpen kötődött hozzá valami bizar, groteszk módon. Ez már nagy szó. Nagyon nagy szó. Meg talán, egy mégnagyobb probléma?!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó