|
part 4
Egy hónap az ember életébe változást hoz. Egy hónap alatt megváltozhatsz teljesen, fenekestül felfordulhat az életed, szakíthatsz minden eddigi elveddel. Egy hónap alatt elfelejtheted a szívszerelemdet. Egy hónap alatt fülig beleszerethetsz valakibe.
Akogare és Jamaneko elkezdtek beszélgetni. Az egész a véletlenség műve volt, de tényleg. Aztán valahogy már nem csak beszélgettek. És ezt a hölgyike egy picurkát sem bánta meg semmilyen módon. Szerette a másik rideg, komor tekintetét, a néha iszonytatóan kocka gondolkodásmódját... Mindent szeretett benne.
És, hogy érzett a hölgyike iránt a Harag? Ha erre igazi választ kaphatott volna akkor, vagy akár most is bárki, a világmindenség összeomlana. Talán nem is jó szó erre a szeretet. Elvégre mi is az? Ragaszkodás? Kötődés? Az, hogy a másik hiányzik, ha nincs melletted, hogy féltékeny vagy, ha eszebe jut, hogy mást érinthet? Az, amit a nagy okosok mondanak, a feltél nélküli elfogadás?! És ha valamit meg akarsz változtatni rajta, mondjuk nem akarod, hogy halálra igya magát a hét hét napján?! Akkor te már valóban nem szeretsz? Esetleg az, ha a legjobbat akarod neki? És valahányszor veszekszel a szüleiddel, törsz, zúzol, ők meg eltíltanak valamitől, akkor szeretnek téged igazán? Azért szeretnek, mert kifordítanak önmagadből? Mert gyűlöleted plántálnak a szívedbe? Mert megmérgeznek téged a saját félelmeikkel? Ez lenne az, valóban? Vagy az, amikor olyan szorosra húzzák a pórázt, hogy te már levegőt sem kapsz?
Ha valaki Aijokut kérdezné erről, akkor ő azt mondaná, tisztán nincs szeretet. Mindig ott van mellette a párja. Mert ez a kettő összetartozik. A Bujaság és a Harag ezért lehet ilyen szoros kapcsolatban, ezért hallhatják egymás gondolatait. Mert valójában nincs közöttük olyan nagy különbség. Ők egy folyamat két vége. Két részlete. Két tartozéka. És sajnos, vagy inkább hála Istennek... Külön egymástól nem léteznek.
Talán ezért mondhatjuk azt, hogy Akogare is szeretett a maga módján. Mert ő ennek a folyamatnak egy nagyon fontos pontja volt. Nélküle nem létezhetett volna ez az egész.
Teltek múltak a hetek, és ők még mindig az Isten Háta Mögött Kettővel laktak. Ugyan néha Aijoku, mármint... Aishiteru eltűnt egy-két napra, de végül mindig visszatalált a bátyjához, és árgus szemekkel figyelte őt. Le se tudta volna tagadni, hogy aggódik. Kettejük között nyílt titok volt, hogy a Bujaság szívét most egy roppantul emberi, ám általa oh, hogy gyűlölt érzelem rágja. Félelem. Félelem az ismeretlentől. Mert ahogy látta a bátyja szemeiben azokat a lángokat - és valóban látta! - folyamatosan eszébe jutott, hogy mi lesz így velük. A világgal. Mindenkivel. És egyre idegesebb lett, és egyre könnyebben kiborult, kiabált, ordított csapkodott. Durvább lett az élet minden terén, és bár a hölgyek így sem bánták a dolgokat, őt zavarta. Zavarta, de nem tudott ellene tenni semmit sem.
Ezután következett az, amire senki sem számított, és mégis. Egy idő óta úgy tűnt, mintha az egész világ erre az egyetlen pillanatra készülne föl. Akkor csapjon le minden vihar, minden villám, jöjjön el a tíz csapás... Hyuuga Jamanako, az apja álltal megvetett, és terrorizált lány, a szerencsétlen, az ostoba...
Terhes lett.
Gyermeket vár.
Akogare gyermekét.
A Harag fiát.
Megbotránkoztató egy hír nem?
Egy ideig egészen könnyen titokban lehetett tartani, persze nem Isten előtt, csak a világ többi része elől. Az apa. A bátyj. A falu. Senki sem tudott róla addig a bizonyos napig.
Jamaneko szokás szerint az apjának töltött még egy adag szakét, amikor hirtelen a férfi megfogta a kezét, és elkezdte kicsavarni. A szakés üveg a földre esett, és összetört, a lány meg sem nyikkant. Némán tűrte, hogy földre kénysezrítések.
- Kövérebbnek tűnsz... Mit csináltál mostanában te kis... - a hangja helyenként teljesen kásássá vált, és érthetetlenül mormogott.
Könnyek szöktek a szemébe, fájt, minden egyes alkalommal egyre jobban amikor bántotta őt az apja, és néha már úgy érezte, hogy ő egy szerethetetlen, otromba lény, aki semmire sem jó. Aztán felvette a gőgös, mindenttudó, úrikisasszony álcáját, és végigsétált a városon, mint pökhendi, elérhetetlen vágyálom. Most viszont ilyenkor már volt hová mennie. Ugyan Madara sosem vígasztalta őt, és még csak kedves szavakat sem suttogott neki egyetlen egy alkalommal sem, de a karjai között fontos embernek érezte magát. És ami a legfontosabb szerethetőnek.
Így amikor most dühösnek látta álmai férfiát, amikor meghallotta, hogy mi történt vele, miért vannak rajta azok a kék-zöld foltok, meglepődött. Meglepődött, mert egy olyan érzelmi reakciót kapott válaszul, amire egyáltalán nem számított. Mármint megszokta, hogy sosem fog szép szonetteket kapni, ódát sem fog neki írni senki. Csak biztonságot akart magának, valakit, aki megvédi majd út. És most látni, hogy a férfi nemcsak, hogy megtartja maga melett mint háló és egyéb társat, hanem törődik is vele, valami fura, bár igencsak kellemes érzés járta végig egész testében.
Akogare pedig még aznap este, megölte Hyuuga Jamaneko apját, a Hyuuga klán fejét, Hyuuga Harashit...
Persze senki sem tudta, hogy ki követte el a gyilkosságot valójában. Az egyszerű emebrek számára ez nem is gyilkosság volt... Hát kit érdekel az, hogy a halott arcán furcsa, olyan fajta rettegés barázdái húzódnak, amit senki sem szeretne megtapasztalni? A doktor azt mondta, hogy gutaütés. Akkor meg az volt, és a téma, nem téma. A futárok azonnal üzentek Jamaneko távolt tartózkodó bátyjának, és vitték neki a hírt. Kurokage pedigérkezett olyan gyorsan, ahogyan csak tudott. Az apjával hosszú idő óta leveleztek a titokztaos idegenekről, és arról, hogy a húga szemmel láthatóan nem fél tőlük, de még csak nem is kerüli őket, ahogy az illendő volna... Érdekes gyanúja támadt.
A gyanúját bebizonyosodni vélte, amikor hírül vette az, hogy az ő szeretett leánytestvére gyermeket vár.
Madara és Kurokage ezzel hivatalosan, és visszavonhatatlanul is esküdt ellenségek lettek.
Bár, ha csak a nagyszájú Hyuuga fiút zavarta volna a tények állása, akkor nem történt volna semmi. Semmi ehhez fogható. Ám a történtekről, és Akogare gyermekéről hírt kapott a többi bűn is. És ők koránt sem voltak ettől olyan lelkesek. A Kapzsiság és az Irígység már amúgy is megszökött a földre, követve a társaikat, de most eljött a Lustaság, a Falánkság és a Kevélység is. Ezzel pedig nem hivatalosan is elkezdődött az első igazi Káosz korszaka. Háborúk indultak meg, fellázadtak az emberek, a természet és egymás törvényei ellen. Senki, és semmi nem lehetett biztonságban. Városok tűntek el a föld színéről, új hatalmak kerültek ki...
Pedig ez még csak a dolgok kezdete volt. A bűnök még, mind a heten egyszerre, itt, lent a földön, nem is látták egymást...
Akogare tudta, Aijoku nem akarta tudni, hogy mi közeledik. Sejtették, hogy ebből nem egy barátságos teaparti lesz. Ők, a bűnök egyébként sem szívlelték egymást. Talán a Falánksággal jól kijött mindenki, meg a Bujaság sem volt közellenség, de a többiek ha lehet kerülték egymást. Ijesztőan állt a világ helyzete ebből a szempontból. De addig is, amíg megtehették, kiélvezték az utolsó pár nyugodt pillanatukat. Amúgy is, Akogarénak... Illetve Madarának házat kellett találnia a menyasszonyának - "Házasság előtt már nemi életet élni erkölcstelen, de mentsük ami menthető." mondá erre Aijoku nagyon megértően - és a gyermekének. Házat építeni nincs idő. És vajon ki lenneolyan bolond, hogy nekik adja a...
- Van egy ajánlatom - lépett oda a kocsmároshoz Akogare. A maga hűvös, nyugodt pillantásával mérte végig azt az egyszerű halandót. Tudta, hogy a másik nem tehet mást. Bele fog egyezni.
S lőn.
Amúgy a Harag ajánlata egyszerű volt. Megveszi a fogadót. Az egészet. Biztosítva lesz neki és a cslaádjának egy szoba, és egy az öcsének. A kocsmáros továbbra is ittmaradhat, és a bevétel nagyrészét megtarthatja. A férfi már önmagában is elég ijesztő volt ahhoz, hogy a másik belemenjen az üzletbe. De amikor meghallotta az összeget, amit ezért fizetnének neki, csak állt ott, és a lába remegett. Lerogyott a földre. Ennyi pénzből úr lehet. Kifizetheti minden adósságát, és még utána is lesz pénze. Megjavíttathatja a házát. Vehet egy nagyobb telket. Lovakat. Marhákat. Egy egészen új életet kezdhet, és egy egészen új ember lehet. Sírva köszönte meg az ajánlatot annak az ijesztő embernek. Mert bár még mindig félt tőle, most már a szerencse mosolygott rá a másik képében.
A fogadó mindenki tudta nélkül így, tuladonost váltott. Jamaneko pedig odaköltözött. Ám sajnos pár boldog nap után, bekövetkezett az, amitől a Harag és a Bujaság úgy tartottak. Először csak a Kapzsiság érkezett meg. Őt könnyen el lehetett terelni a témától azzal, hogy elmesélték, a fogadó az övéjük, meg amúgy is. A Kapzsiság állt hozzájuk a legközelebb időben. Ő volt, aki megszületett a Harmadik napon. Persze, azért a másik tisztában volt a helyzet súlyosságával, de úgy határozott, amíg maga a Fennhatóság nem szól bele a dolgokba, ő élvezi a pénzzel teli életét. És ha harcra kerülne sor, majd ott helyben dönt, hogy kinek az oldalára áll...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó