~ Menü ~

Mosolyogva figyelte, miképpen játszanak egymással a teremtményei. Egészen érdekes helyzet állt elő odalent. Ráadásul páran abban a hittben indulnak harcba, hogy ezzel az ő akaratának engedelmeskednek. Felnevetett. A bolondok! De nem baj. Essenek csak egymásnak a bűnök. Tépjék, és szaggásak meg a másikat. Akár egy-kettő el is hullhat. Maximum a világ egyensúlyának az érdekében újakat kell teremtenie. Nem nagy dolog. Az viszont egy annál nagyobb dolog, hogy az emberek eközben a ahrc közben szenvedni fognak. Az ösztöneik elfognak rajtuk uralkodni. Olyan rejtett tulajdondságaik kerülnek majd felszínre, amiről álmodni sem mertek. És akkor, a végső kétségbeesésükben, az utolsó pillanatban hozzá fognak fordulni. Hogy kegyelmezzen. Őt pedig az éltetni fogja, még hatalmasabbá és nagyobbá teszi.

Ráadásul az a lecke, amit a bűnökön keresztül adhat az emberiségnek, nehezen feljthetőnek tűnik...

 ~ A gyermek nem élhet.
 
~ Ha hozzáértek akár csak egyetlen egy ujjal is, mind meghaltok!
~ Hagyd!

 ~ Nem félünk tőled.

 ~ Ja. Lehet, hogy erős vagy, de nem vagy erősebb ha összefogunk.

 ~ Bosszantó.

 ~Származik ebből bármi hasznunk?
 ~ Te meg az örökös kárálásod a pénzről... Ennél fontosabb dolgunk is van most!

 ~ Értsd meg... Az a fattyú... Akár még veszélyes is lehet. Akár rád nézve is!

~ Ostobák.
~ Hagyjátok abba!

~ El fogunk menni a gyermekért.
~ Nem engedem, hogy egy ujjal is hozzányúljatok!
~ Ez őrültség!
~ Miért akarod, hogy a gyermek éljen egyáltalán?

~ Ő az enyém.

~ Elég legyen belőletek!
~ Aijokunak igaza van... Ennek az egésznek nincs semmi értelme! Olyan bosszantóak vagytok...

~ Nézzétek, tud beszélni!
~ Nagyon vicces vagy Ijoku.
~ Ugyan már... Én legalább nem vagyok még ahhoz is lusta, hogy megszólaljak!

~ Akogare... Az a gyerek... Ugye tudod mekkora kárt okozhat?
~ Csak akkorát mint az apja!
~ Ijoku?!
~ Oké... Befogtam.

~ Tudom.
~ Hát akkor?!

~ Nem veheted el azt, ami az enyém.

~ Ne szédítsük már egymást! Ember leszel értük, apja leszel annak a kis békának?! Felneveled majd, és vállalod érte a felelősséget? Még te sem hiszel magadnak Akogare.
~ Nem is ezeket mondtam.
~ Való igaz, hogy nem ezt mondtad. Csak az, hogy szeretnél rajtunk kívül más szörnyeteget is a világra szabadítani.

~ Istennek tetsző dolog amit mi teszünk.
~ Persze! Mert hála a szenvedésnek még többen hisznek benne, és imádkoznak hozzá Joku.

~ Akármicsodák is lesznek, vagy lehetnek, megérdemelnek egy lehetőséget.
~ Túl vajszívű vagy Aijoku. Gondolj mindarra amit ez a kölyök tehet ellenünk.
~ És ha nem örökli az apja erejét? Ha csak ember maradna? Nem mindenkiben van meg az akarat arra, hogy az Isten ellen is fegyvert ragadjon ezt ti is nagyon jól tudjátok. Mi van, ha annak a szerencsétlen gyereknek, és az utána következnőeknek közük sem lesz ahhoz a világhoz amit mi képviselünk? Ha lesz is erejük, de nem tudják majd azt használni?!
~ Akkor hálát adunk a Magasságos Égnek.
 
~ Tedd fel ezt a kérdést magadnak megfordítva... Mi lesz, ha lesz ereje neki, és az utána következőeknek?! Mi lesz, ha igenis fel akarják majd hazsnálni, és elakarnak tiporni mindent?! Mi lesz, ha tudni fogják az igazat?

~ Az igazság odaát van!
~ Ijoku!
~ Befogtam...

~ Szélmalom küzdlemet folytatunk. Már mindenki döntött. Az, hogy itt kárálunk, és fecséreljük az időnket nem változtat semmin. Akinek cselekednie kell, mert úgy érzi, az tegye meg most. Holnap már késő lesz. Búcsúzzatok el egymástól szép szavakkal... Mondjuk azzal, hogy; "Találkozunk a csatamezőn" hm... Bosszantó bagázs.

~ A Lustának igaza van. Találkozunk a csatamezőn.

A Harag fel-alá járkált a szobában, és gondolkozott. Azon, hogy hogyan tovább, hogyan menekítheti meg Jamanekot és a gyermeküket. A gyermeke. Milyen furcsa, milyen idegen szó. Mégis milyen bizsergeőt. Egy lény, ami egyedül hozzá tartozik. Amit ő teremtett meg, az ő vére. Csakis az övé.
 - A legtöbben ezért csinálják.
Meglepetten fordult az öccse felé. Hogy történhetett meg, hogy nem vette észre a másik jelenlétét?
 - Kell nekik a tudat, hogy valami fölött teljesen uralkodhatnak. Egy gyermeket úgy nevelhetsz fel, ahogy akarsz. Azok szerint a törvények szerint él, amiket te mondasz neki. És még amikor lázad, akkor is majd a te szavaid ellen fog lázadni, nem bárki máséi ellen - Aijoku hangja ijesztően hűvös, és nyugodt volt. A tekintete is inkább tűnt fagyosnak, mint annak a bizonyos eleven kéknek. Nem lehetett látni benne a lángokat.
Akogare lelkében megszületett a félelem. Érezte, persze, hogy érezte, ahogy szép lassan elkezdtek felcserlődni a szerepeik. Ahogy számára egyre fontosabb lett az a lány, úgy utálta meg egyre jobban Aijoku a Hyuuga nőszemélyt. És most, amikor benne megszületett az elhatározás, hogy bármit elpusztítana kettejükért, az öccsében ott van a szikra, hogy mindent elpusztítson érte. Még azt is, aki jelenleg a legkedvesebb neki.

A mozdulat kettejük között olyannyira ösztönös volt, hogy szinte már meg sem érezték, hogy megtörtént, csak azt, hogy történik a dolog. Szorosan ölelték egymást, a csók pedig vad és fullasztó volt. Az a fajta, amikor nem érdekel téged semmi, amikor elpusztulhat, darabokra eshet körülötted a világ, és nem számít.

Ahogy az sem számított, hogy Jamaneko alig két szobával odébb az igazak álmát alussza. Ahogy az sem, hogy messze tőlük vannak akik már a csatára készülnek. Kellettek egymásnak. Szükségük volt a másikra ahhoz, hogy emlékeztesse őket, kik is ők valójában. Hogy a szeretet gyűlőletbe forduljon. Hogy a gyűlölet szeretetté lágyuljon.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

1

2011.05.17. 12:23 lio Szuper, nagyon király. A sztori már meglévő folytattása is tetszik (Ennél jobb már csak akkor lenne ha már kakuhida is lenne benne , tudom mondtátpk hogy lesz).