|
part 6
Nem hitt magának. Nem hitt a bátyjának. Pedig tudta, hogy a másik teljesen komolyan gondolja. Ő ne tudta volna? Mégis...
- Tényleg azt akarod, hogy én vigyázzak rá?
- Másra nem bíznám soha.
Igen. Ez igaz.
- Belegondáltál, hogy... Persze. A fejedben már minden lerendeztél, igaz?
- Én vagyok az elsőszülött. Én vagyok a legerősebb.
- Ako...
- Ugyan már. Nálad jobban senki se tudhatja, hogy mindenkiben ott ég a gyűlölet, és a harag, vagy ha más nem, megvan a szikra, ami bármikor belobbanthat. Mi ehhez képest a lustaság? Mi ehhez képest a falánkság? Mi az irgység?! A kevélység?! A kapzsiság?! Azért születtem én először, mert én vagyok a legnagyobb. És azért születtél meg te egyből utánam, mert nélküled nem lehetek teljes. Lélekben pedig velem fogsz harcolni nem velük. - egy apró puszi a szájra, egy túl hosszú ölelés.
- Madara?
Aijoku fürgén bújt ki Akogare karjai közül. Mire Jamaneko leért, már a fotelban ült. A bátyja közben elment.
- Csak én vagyok itt - felelte lágyan a nőnek.
- Oh. Értem.
- Mit szeretnél Jama?
- Csak olyan rossz előérzetem van...
- Hm. Vihar lesz. Biztosan azt érzed.
- Lehet... Csinálok egy teát, kérsz?
- Igen, azt megköszönném.
- Madara nem mondta hova megy?
- Nem. Jó szokásához híven nem.
- Értem... - Jamaneko elindult kifelé a konyhába. Az ajtajában megállt. - De te azért tudod, hogy hova ment?
- Igen.
- Nem fogod nekem elmondani, igaz?
- Nem.
- Vissza fog jönni?
- Reménykedjünk mind a ketten.
Az ember nem veszi észre, és gyűlöl. Odanéz, és a száját elönti a keserű, epére emlékeztető íz. Csettint, mint aki várja, hogy teljesüljön egy kívánsága. Átkozódik. Egy fej hagymába pirosfonallal átfűzött tűt szór, és begurítja az illető ágya alá. Elsuttogja az illető nevét éjfélkor, háromszor, és reménykeidk abban, hogy egy gonosz szellem meghallja. Megsebzi. Meg akarja sebezni. Hömpölyög a fekete massza. Szikra pattan olthatatlan. Lángokba, és vérbe borul a világ.
Nem érzeted még? Nem érezted soha?
Hazudsz.
És talán megkörnyékezett a kapzsiság. Hogy kell neked. Kell neked és egészen. Igazán. Teljesen. De ez még nem elég, több kell belőle, több! Ez az ami űz téged egyre messzebb, és egyre tovább. Ezért nem tudsz megállapodni. Ezért akarod bekebelezni az egész világot. Figyelem, aki kapzsi, nem csak a pénzre lehet kapzsi. Ugyanúgy ahogy a falánkok is, az élet minden terén falánkok.
Mi a különbség a kettő között?
Az, hogy a kapzsiságnak egészen kellesz. Testestül, lelkestül, szőröstül, bőröstül. A falánkságnak nem te kellesz. Nem érdekli, hogy ki vagy, vagy mi vagy. Az a lényeg, hogy téged is bekebelezzen, te is az övé legyél egy kicsiny kis pillanatra. A kapzsiság ha kell, küzd. A falánkságnak nem kellenek a fölösleges körök és játékok. Vagy benne vagy, vagy nem.
De ha te nem leszel, lesz majd másik, aki hasonlít hozzád. A falánságnak nem számít a lény, az egyén. Neki a világ kell.
A kapzsiságnak pedig fontos minden egyes kis lépcsőfok amit megtett.
A kevélység. Az önimádat. Őt a legkönnyebb megofgni annál, amilyen. Ne ismerd el. Merd ne elismerni a hatalmát, és ő támadni fog. Alattomosan, mint egy kígyó, hátsó utakon járva. Hogy a végén térdre rogyj előtte, és vesztesnek tűnj. És te, talán tudod, hogy ő volt az és ő tette. De ha ezt hangosan kimondod, a külvilág majd őrültnek néz. Hiszen ők látnak egy nyertest. Egy igazi nyertest, az azoknak kellő egoizmussal, egy enyhe kis nárcizmussal, a kedvesen lenéző mosollyal. Aztán ott vagy te. Aki nem tud veszíteni.
Ennél pedig még egyszerűbb képlet az irígység. Aki irígy, úgy igazán, annak keserű ízzel kezdődik a napja, és úgy is végződik. Ő mindenhol csak a vesztes csatákat, a jogtalanul elnyomókat, és az ostoba parancsolgatókat látja. Álságosan vicsorog, és legszívesebben beleharapna közben a felé nyújtott segítő kézbe. Mert abban is csak a sértő gesztust látja. Az ilyen embereket nem lehet megváltoztani. Az az egyetlen szerencsénk, hogy nincsenek sokan.
Falánkság... Róla már beszélgettünk.
Akkor egy valaki maradt már csak. A Lustaság. Az árnyék. Aki úgy suhan, úgy ölel téged körbe, hogy szinte észre sem veszed. Aki lágyan azt suttogja a füledbe, hogy még ráérsz holnapig. Holnap? Mindig holnap van! Aki miatt nem mozdulsz meg. Hagyod elporosodni az apró kis tárgyakat a polcon. Hagyod, hogy por üljön a kapcsolataidra, az életedre.
A Harag mindezt tudta jól. Ismerte az ellenfeleit, és azoknak természetét. A győztesek büszkeségével vonult a csatamezőre. Ő a láng, erősebb bármelyik másiknál. Ő, és az öccse, erősebbek az összes többi bűnnél. Ők kellenek ahhoz, hogy a világ egyensúlyban maradjon. Ugyan, kit érdekelne, ha az emberek többé nem akarnák, ami a másé? Megtennék a dolgukat? Nem kívánnának többet, és többet? Akkor is élne bennük a vágy a szeretetre, és akkor is gyűlölnének szívből. Kettejük nélkül a világ elképzelhetetlen volna.
Ott állt a Fekete-hegy sziklaszirtjén. Ahonnan először pillantottak le Aijoku-val erre a látszólag jelentéktelen kis falucskára. A bőrén szikrák táncoltak, a haja fekete lángként lobogott a szélben. A szemeit vérvörösre festette az ősgyűlölet ami ott él valahol mélyen mindenkiben. Páncél volt rajta haragos vörös. Kard volt a kezében, nem közönséges, emberek álltal érinthető penge. És a lábnyoma beleégett a kopár kősziklákba. Így várt ő a Harag. Hogy lássa, ki mer vele szembeszállni.
Jamaneko egyre rosszabbul érezte magát. Aishiteru megkérte, hogy ne rohangáljon sokat, ráadásul nemsokára vihar is lesz, nem kéne kimennie. Ő alig párt perce még jelét sem látta a viharnak. Most viszont fényes nappal sötétség támadt. A felhők teljesen eltakarták a napot, szinte vakká tették őket, embereket. Lépteket hallott maga mögött a sötétségben. Puha, sima lépteket.
- Aishiteru...
Láng lobbant.
Ijedten pördült meg és nézett a másikra, akinek a lángok magán a bőrén táncoltak.
Felnézett mégegyszer azokba a bizonyos szemekbe, ahogy azt megtette már akkor is, amikor először látta őket. Akkor úgy érezte, hogy ez az idegen betud számolni minden egyes szívdobbanásáról, apró kis gondolatáról, arról, hogy mit érez, hogyan fogadkozik, és mint könyörög. Ám amikor a bátyjára nézett elhitte, van valaki, aki pontosan tudja, mennyire dühös a szíve mélyén valójában, és mennyire tehetetlen.
- Ki vagy te?
- Szólíts Aijokunak...
Közben a vele szemben álló, akit eddig Uchiha Aishiteruként ismert, most meg már Aijokuként érdekes metamorfózison ment keresztül. Először a haja kezdett el fakulni. Megőszült, majd hirtelen megtelt színnel. Arany lett, mint a legforróbbk, legperzselőbb nyári nap melege, a bőre besötétedett, édes, csábító karamella árnyalatig, a szemei pedig egyre sötétebbek és sötétebbek lettek, míg meg nem álttak valami kék, és fekete közötti árnyalatnál... A szobában nappali világosság volt, de shol máshol nem a faluban.
Aijoku eltűntette a kezéről a lángokat. A vele szemben álló nő is nagyon jól láthatott már mindent.
- Azért mondom most ezt el neked, mert én sem tudom, mi fog történni. És a bátyám sem tudja. Amint azt az elejétől kezdve sejtetted, nem vagyunk közönséges emeberek. Közünk nincs hozzátok. Ha nagyon akarnád, meg tudnád nevezni azt is, hogy kik vagyunk, de nem akarod hangosan kimondani a nevünket. Nem baj. Ne tedd. Egy dologban viszont biztosan vagyok. Ő most azért fog küzdeni hozzánk hasonlóan erős... Lényekkel, hogy megvédje a gyermeketeket. Lehet, soha többé nem fogod őt látni, és lehet, hogy ő soha többé nem fog ide visszajönni. De az egész világ emlékezni fog arra, hogy volt egy valaki, valahol, valamikor, aki megfordította a világ rendjét. És a szeretet gyűlöletté vált, és a gyűlölet szeretetté...
- Akogou*nak fogom hívni - simította végül Jamaneko a kezét a hasára, pár percnyi hallgatás után. - Uchiha Akogunak.
- Pompás név lesz neki - bólintott erre Aijoku gunyorosan. - De majd egyszer, amikor eljön az ideje, mond el neki, hogy miért ezt a nevet kapta. Hogy ne felejthessék el, se ő. Se az utána következők, milyen vér csörgedezik az ereitekben.
- Nem fogom elfelejteni. És most?
- Várunk. És ha muszáj lesz.... Én is harcba szállok.
- Igazából te vagy a legerősebb közülök, nem igaz?
- Hm?
- A világban mindenki tud gyűlölni. Bárkit elkaphat a kapzsiság, a féltékenység, az irigység, a falánkság, a lustaság, a narcizmus, a kevélység... De aki igazán szeret, az kevés van. Mégis, az ilyen emebrek erősebbek bárkinél...
Aijoku elmosolyodott.
- Lehet, hogy igazad van, Hyuuga Jamaneko... Éppen ezért imádkozz. Hogy a sokak, akik gyűlölnek, felszínesen, vagy éppen forrón, jogos indulatokkal... Erősebbek legyenek. Mert ha nekem is harcolnom kell már... Abból tragédia lehet csak.
*Akogou jelentése: bűnös cselekedet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó