~ Menü ~

A hegyről, ahol a küzdelem zajlott, úgy tartják, csak akkor kapta meg azt a nevet, amit most is visel. Csak akkor lett igazán a Fekete-hegy. Hiszen, addig zöldeltek rajta a növények, égig próbáltak nyújtózni a fák. Azóta a borzalmas nap óta - vagy talán egy hét is volt!? - nem nő ott semmi. Akinek esze van, elkerüli azt a helyet. Évek teltek, múltak. És mindig csak suttogva meséltek azokról az eseményekről. Amikor a világban mindenütt vaksötét volt, amikor fekete tűz, olthatatlan szikra perszelte végig a csodás hegyoldalt, amikor minden fényforrás a kékes-zöldes-rózsaszínes szinezetű, iszonyatos hangerejű villámok voltak, amikor a föld felsikoltot, és darabokra szakadt, amikor a szélnek éle volt, és eltudta vágni a fejedet a nyakadtól, amikor annyi árny nyüzsgött, hogy nem látad a saját árnyadat.

Hyuuga Jamaneko egyedül maradt a nagyvilágban. A csata másnapjára, Aijoku eltűnt. Az, akit mindennél jobban szeretett, és most mindennél jobban gyűlölt, sosem tért vissza. Az egyetlen öröme a világban a kis Akogou maradt. Aki pont úgy nézett ki mint az apja. Hófehér bőre volt, finomabb mint a porcelán. Éjsötét szemei ami elnyelt minden fényt. Nagyra volt magával, de volt is mire nagynak lennie. Akit nem kedvelt, azzal mindig történt valami. Valami baleset. Akit kedvelt, azt megjutalmazta az élet. De soha, soha egyetlen pillanatra sem szeretett igazán senkit. Az egyetlen köteléke az élethez az anyja volt. Aki amikor ő már megtudott tartani egy kardot, és megtanulta hogyan végezzen az ellenségeivel, elmondta neki az igazzságot. Ráhagyott két portrét, amit saját kezével festett meg. Aztán eltűnt.

Azon a két képen az apja volt, és a nagybátyja. Groteszk mosollyal az arcán rejtette el a képeket. Építtetett messze földről érkező mesterekkel egy titkos rejtekhelyet a házukba. Odavitte le a képeket. Az anyja ruháit, ékszereit, és minden ingóságát. Amikor ezzel végzett, mosolyogva kiment az utcára, és megkérte az első vele szembe jövő leány kezét... És amaz nem tehetett mást, mint hogy igent mondott. Noha tudta, ezzel elátkozza magát, és az életét is.

A bűnök innentől kezdve külön úton kalandoztak. Mindig nagyon ügyeltek arra, hogy az álarcuk a helyén legyen, és ne fussanak össze a többiekkel. 150 évnek kellett eltelnie, hogy a Bujaság, és a Harag újra egymásra találjon. 250-nek pedig ahhoz, hogy a Bujaság szóba merjen állni a többiekkel. De ezt az esetet sosem említették egymás között még egyszer. Egyikük sem kalandozott el a Fekete-hegy  felé. Egyikük sem ment oda... Vagy legalábbis ezt hitték.

Aijoku ha immáron nem is személyesen, de álmaiban, és a tükrében - amiben az egész világ ott tündököl - látta a falut, és látta az Uchihákat is. Hogyan növik ki magukat nagy klánná. Hogyan tiporják sárba Jamaneko ígéretét. Hogyan lesz nagy hírnevük. És hogyan változik közben a világ... Hogyan nő a falu egyre nagyobbra és nagyobbra. És hogy nem felejtenek a benne élő emberek. És hogyan kap szívrohamot majdnem Uchiha Karassu, amikor megtalálja a titkos ajtót, és lesétál ott. Hogyan jön rá ő újra a titokra. Hogyan hozza fel a két képet - amik valamiért hibátlan állapotba megmaradtak a mai napig - és teszi ki őket a falra. Az új otthonuk falára. Mert Karassu volt az, aki új házat éppíttetett a klánnak. Nagyobbat, hivalkodóbbat, urakhoz méltóbbat. Messze távol azt, a régi helytől... Ahol a múlt szellemei kísértenek, éjszakánként hallod, ahogy csörömpöl a sok arany, ahogy egy fiatal nő dúdol altatódalt a fiának, ahogy valaki szívettépően zokog, és ahogy egy őrült ember, aki megölte az asszonyát kacag... Ahogy egy gyermek kést szúr az alvó szülei szívébe. Hallod a penge surranását. Szinte érzed is! Felpattan a szemed, de még hallod ahogy lecsap... Utána pedig a néma csönd.

Sokan azt tartják az Uchihákról a mai napig, hogy őrültek. Az Isten pedig kedvére bábozik velük. Feldob egy pénzérmét a legújabb gyermek születése előtt. Hogy ő is őrült legyen-e vagy nagy tettekre hivatott, nagy ember.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 3 hozzászólás

1

2011.08.31. 11:53 HAngel Szóval... Ezt is olvastam ám! Nagyon jó lett, és kérve kérünk Azura, ne verd meg Arikkant ezért a Spoilerért, vagy legalábbis a kezét és a fejét ne bántsd! Arra szükség lesz a történet folytatásához. Oké, csak vicceltem, szeretjük amit csináltok, még akkor is, ha ez néha egymás verését jelenti. :D Meg úgy egyébként is! Szeretünk titeket, úgyhogy meg ne öljétek egymást! Hiányoznátok ti is, és a minőségi történeteitek is, na meg a stílusotok! És természetesen a frissek. :DDD

2011.06.10. 14:54 Midoriko Nagyon,de nagyon tetszett!!! :) Mostmár sokkal jobban értem a történetet! Csak gratulálni tudok,élvezet volt olvasni! Nagyon várom a folytatást is! :DD Válasz: Köszönöm Midoriko, nagyon jól estek a kedves szavaid :) Remélem most már Zuzu is beadja a derekát, és jöhet a folytatás ;)

2011.06.10. 10:59 lio Kiváló az elősztori lzárásához, és tökéletes kedv csinálónak a következőkhöz. Én imáádom. Szegény Hyuuga Jamanekot én sajnálom, de ez van. Válasz: Jamanekot nagyon megszerettem amíg írtam az előtörténetet, és bevallom, hogy nehéz szívvelé írtam meg a története végét :( De, ha lebuktathatok neked egy apróságot, még vissza fog térni később :P (Most viszont futok mert Azura ezért a spoilerért tuti megver)

1