|
part 1
- Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak.
- Én nem - mondta a rács. - Engem majmok köré zártak!
...
- Szabad vagyok - mondta a rács a majomnak.
- Én nem - mondta a majom. - Engem rácsok közé zártak!
Az egész kezdett egyre rosszabbá, és rosszabbá válni. Pedig olyan szépen indult. Az ember, ha azt hallja, hogy valaki szerelmbe esik, rögtön a nemes érzelmű szerelemre gondol, amikor építed a másikat, és nem elveszel tőle, amikor társa vagy, a partnere, nem pedig az elnyomója, zsarnoka. Pedig létezik egy másik fajta szerelem is. A beteges, romlott vonzódás, ami tönkre teszi mind a két felet szép lassan. Ami felőrli mind azt aki érzi, mind azt, akivel éreztetik. Ami a legmélyebb pokolba taszít, és úgy kifordít önmagadból, hogy soha többé nem találsz vissza az eredeti utadra. Igen. Létezik a démoni szerelem, amikor betegesen féltékeny vagy a másik minden lépésénel, amikor úgy érzed ölni tudnál egy mosolyért, amit nem rád vetett, amikor feltöröd az emailjeit, folyamatosan őt csekkolod a facebook-on, és az összes létező ilyen közösségi fórumon, amikor belépsz a nevében msn-re, és megnézed ki mit ír rád, amikor az őrületbe kergeted magad a saját kétségeiddel, és amikor végül mindezeket a félelmeidet kiadod magadból egyetlen egy ütéssel. Majd mégeggyel, és mégeggyel...
Már régóta látszott, és már hónapokkal ezelőtt megmondhatója volt mindenki, hogy ennek nem lesz jö vége. Persze a két tisztelt fél meg nem hallgatott senki másra, és legkevésbé a saját megérzéseikre. Most pedig itt tartunk.
- Deidara-san mi a... Úristen, ez ugye nem a bátyám volt?! - Sasuke ijedten nézett a földön ködszerek között ücsörgő szőke fiúra, akinek szemmel láthatóan valaki nagyon, de nagyon csúnyán behúzott egyet.
- Dehogyis - motyogta zavartan vissza a szöszi, közben elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában. A kisebbik Uchihának a szíve sajdult bele ebbe a jelenetbe. Fél évvel ezelőtt, amikor Itachi először hozta haza az új barátját, valami megmozdult benne. Ahogy a szőke fiú nevetett, mosolygott, csiripelt, és olyan vidám volt folyamatosan, ráadásul nem azon az idegesítő módon, mint a legjobb barátja, és örök riválisa Uzumaki Naruto. Most pedig itt hever a padlón reményvesztetten.
- Tönkre fogod magad teljesen tenni emiatt - morogta a fekete hajú közben lehajolt a másik mellé. A figyelmét nem kerülhette el, hogy erre Deidara hogyan rezzen össze. A hirtelen mozdulatoktól egyáltalán hogyan ugrik meg mostanában. Mintha folyamatosan félne, hogy valaki megüti.
- De nem gondolja komolyan. És megbánja. És szenved minden egyes alkalommal utána - Sasuke megértette, hogy a bátyjáról beszél a másik. Ismét valami fura rándulást érzett a gyomra tájékán... Fájt látnia, hogy a szöszi mennyire szereti, érdemtelenül a bátyját.
Erre már nem mondott semmit, csak segített ellátni a másik sebeit. Mert abból több is volt! Mindegyik újabb sebesülés, egy újabb tűszúrás volt, egyenesen bele a szívébe.
- Deidara - a lépcső tetején megjelent Itachi. Sasuke pedig nagyon-nagyon csúnyán nézett rá, az ő egyetlen szem testvérére, a szöszi pedig szabályosan remegni kezdett a neve hallatán.
- Menj el - tátogta a szőke a fiú a kissebbik Uchiha felé, aki legszívesebben nem tett volna elget ennek a kérésnek, de aztána tekintete találkozott a másik könyörgő, kék szemeivel... Hatalmas sóhajtás melett távozott.
Nem tudta, hogy ennek a mai éjszakának jó vége lesz, vagy rossznak. Minden esetre egy része mindig is reménykedett, hogy egy szép napon Deidara végre a sarkára áll és azt mondja a bátyjának, hogy viszlát, egy másik része pedig abban, hogy azok ketten kibékülnek.
Az utóbbit talán olyan elvetemültr pillanataiban gondolta komolyan főleg, amikor látta, hogyan kerül a bátyja padlóra azért, mert tudja, hogy valami rosszatt tett a szőke művész ellen, esetleg mert fél, hogy elveszti.
És mégis, legmélyen belül tudta, hogy ez nem kapcsolat, hanem valami bizar, goteszk ragaszkodás, leginkább függőség. A függőséggel kapcsolatban pedig megvolt a maga véleménye.
A nagybátyjuk Madara ebbe halt bele. Kőkemény alkoholista volt. Elképzelhetetlenek voltak a napjai, a reggelei, az éjszakái, az életének bármelyik pillanata anélkül, hogy ne ivott volna.
Ha erre rákérdezett kiskorában, mindig azt kapta válaszul, azért ilyen a nagybátyjuk, mert elvesztett két embert is, akit szeretett, az egyiket véletlenül, a másikat pedig saját hibájából.
Sasukének nem sok emléke maradt végül Madaráról, arra viszont pontosan emlékszik, hogyan fejeződött be ez a történet.
A nagybátyja egyszer részegen, Uchihához nem méltóan, kóborólt a sínek mentén.
Nem nyitott koporsós volt a temetés.
Viszont most nem akarta, hogy valami ilyesmi legyen ennek az egésznek a vége. Bele gondolni is rossz volt, hogy akár a bátyja, akár... Kirázta erre a gondolatra a hideg.
Eltelt pár nap, és úgy tűnt, minden rendben van. Deidara mosolygott, a bátyja pedig csak annyira volt mogorva amennyire egyébként is szokott. a szőke fiúról elmúltak a sebek, és néha elmentek ketten kettesben valahová. Sasuke árgus szemekkel figyelte ezeket a pillanatokat, amikor ők ketten úgy viselkedtek, mint egy normális pár. Amikor úgy tűnt, ez a szerelem, vagy minek kell nevezni, nem reménytelen, és nem olyan mint egy láng.
A tűz ha nem kap oxigént, felemészti saját magát.
Aztán eltelt egy hét, és megint hallotta a veszekedést.
Eltelt két hét, és Deidara karján megjelentek a lila foltok, a szeméből pedig eltűnt az élet.
És ő, Uchiha Sasuke nem tudott tenni semmit. Bátorítóan tudott mosolyogni, és tudott segíteni a másiknak, hogy bekösse a sebeit. Tudott szépeket mondani, meg olyan hazugságokat, hogy majd jobb lesz, majd könnyebb lesz, majd más lesz.
És ahogy egymásra néztek, mind ő mind pedig a szőke fiú tudta, hogy ez hazugság, mert a dolgok nem fognak megváltozni. De inkább mind a ketten úgy csináltak, mintha ez lehetséges volna.
Hazudj, hazudj magadnak míg a hazugság igazsággá nem válik.
És egy hónap elteltével...
Sasuke késő este ment éppen haza, elhatározta, hogy kerülő utat tesz, mert igazán nem volt kedve, hogy haza érkezzen a szokásos show műsörok valamelyikére, amik most már szinte állandóakká váltak náluk. Szeretsz?! Nem szeretsz?! Tényleg?! Igazán?! Felfordult a gyomra ettől az egész témától. Egy szerencsétlen fangirljét is sikerült ma megríkatnia, mert amikor az épp megvallotta neki a mély, és olthatatlan szerelmét, egyszerűen csak rádörrent, hogy nincs is szerelem. A lány egyből sírva elrohant. Mi tagadás, neki is kedve lett volna elbőgnie magát.
Aztán ahogy befordult az egyik mellékutcában azzal kellett szembesülnie, hogy biztosan nem megy haza a szokásos esti kabaréra. Mert Deidara ott volt. Egy másik férfi karjai között. Hitetlenkedve bámulta a szőke fiút, és azt a csókot, amiből csak úgy sugrázott a hevesség.
- Deidara... - suttogta alig hallható hangon.
A szőke fiú viszont úgy néz ki meghallotta, mert kinyitotta a szemét, és egyenesen ránézett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó