~ Menü ~

Amikor felébredt reggel kirázta a hideg. Túl jól emlékezett arra, hogy mit művelt az éjszaka. Maga mellé nézett, de az az ember, akit legjobban szeretett volna látni ebben a pillanatban nem volt a szobában. Istenem! A gyomra felfordult a gondolatra, amit tegnap művelt. Meg kell találnia Tobit mindenképpen. Gyorsan magára kapta a földre ledobott felsőjét, és felráncigálta a nadrágját is.
 - A fenébe is már! - fakadt ki végül. Kirázta a hideg a tegnapi nem gondolatára, arra, hogy hogyan mászott rá az a csávó, hogy ő annyira részeg volt, hogy még hagyta is neki. És olyan dolgok történtek volna, amiket később borzasztóan szégyel, és akár tönkre tehetik őt egy életre. De persze az ő egyetlen igaz barátja, Senju Tobirama közbelépett. Na persze neki mindent el kellett rontania... Annyira idióta, hülye, ostoba kis... Most tényleg megcsókolta a másikat?! Komolyan ez volt a nagy "köszönet", hogy vinnyogva rámászott a legjobb barátjára?! Elkeseredetten nézett körbe hátha legalább valami kis üzenetet hagyott neki a Senju. Semmi.
Óvatosan ment ki a szobából, és járta végig a lakást. Hát igen, sok pakolniavalója lesz majd Goji-nak. Végül megtalálta az álltala keresett személyt a nappali egyik foteljában, ami egyáltalán nem tűnt kényelmes fekhelynek.
Talán hagynia kéne aludni a másikat. De akár meg is mondhatná neki, hogy ott van lent az ágy ő már nem fog aludni, befeküdhet inkább oda. Megcsörrent a farzsebében a telefonja. Mielőtt még megszólalt volna mellé a csengőhang is, már tudta ki lesz az. A bátyja. Madara!
Viszont, ezzel meg lett oldva az a dilemmája, hogy felébressze-e a Senjut, vagy ne. Ugyanis a másik egyből felébredt a telefonja csörgésére.
 - Öööö szia nee-san. Hogy hol vagyok? Hát tudod én...
Nem kellett azzal törődnie, hogy kitaláljon valamit, ugyanis Tobirama hirtelen kikapta a kezei közül a telefont.
 - Jaj de rég beszéltünk Uchiha! Hogy nem örülsz nekem? Kár, pedig épp most akartam hazafuvarozni az öcsédet... Mi az, hogy mit csinált? Tudod, megnéztük azt a filmet... Biztos beszélt róla neked Izuna-chan is már...
Ő pedig csak állt és figyelte, ahogy a másik, szokás szerint megmenti a seggét.

A házuk felé autózva mind a ketten borzasztóan csöndesek voltak, Tobi azért mert egyébként sem szeret beszélgetni vezetés közben, mert ilyenkor koncentrált, ő pedig mert... Mert mit is mondhatna a másiknak? Ha jól összeszámolja, a tegnapi este, és a mai reggel alatt, csak legalább 50 dolog történt, amit meg kéne köszönnie. Az 51. pedig az, hogy hazaviszi őt autóval, amikor szemmel láthatóan fáradt, nyúzott, és nem sokat aludt abban a rohadt fotelban.
 - Merre vitte el a cica a nyelved?
 - Heh? - pislantott fel meglepetten a Senjura.
 - Ilyenkor mindig karattyolsz valamiről, ha másról nem hát az időjárásról.
 - Csak fáj a fejem...
 - Amikor 40° fokos lázzal feküdttél otthon felpattantál, hogy köszönj nekem
 - A fenébe is már nincs jogom csöndben lenni?! - fakadt ki végül.
Bár egyáltalán nem Tobirama hibája volt, hogy ő mérges lett. Nem ez teljesen az ő saját hiábája volt, mert egy hülye, hülye! És még csak megmagyarázni sem tudta volna a dolgokat, ha nincs a másik. Néha már teljesen úgy érezte, hogy anélkül az idióta Senju nélkül ő fél ember, és ráadásul annak is fogyatékos...
A másik minden további szó nélkül bekapcsolta a rádiót, és keresett magának egy adót, amin néha még zenét is játszottak,
Durcásan nézett ki az ablakon, pedig ez tényleg teljesen az ő hibája volt. Tobi álltalában zenét hallgatott, de akkor mindig kikapcsolta, ha vele utazott együtt, mert tudta, hogy ő úgyis beszélgetni akar vele. Persze, hogy most, hogy elég csúnyán közölte vele, hogy semmi kedve sincs beszélgetni, inkább bekapcsolja a zajcsináló dobozt. Ő meg az a nagy szája, meg a hülye feje!

Nem is olyan lassan megérkeztek a házukhoz, ahol ő és a bátyja élt. A Senju felé fordult, aki szemmel láthatóan türelmesen várta, hogy ő mondjon valamit, vagy csak egy szó nélkül kiszálljon az autóból.
Túl sok mondanivalója lett volna igazából. Legszívesebben megkérdezte volna, hogy haragszik-e rá azért amit tett, esetleg undorodik-e tőle, mert konkrétan fulladásig csókolta, és úgy bújt hozzá közben, mint egy utolsó szajha, akinek sokat fizettek ezért az estéért. Meg meg akarta köszönni az egészet, minden amit csinált neki, a kávét, azt, hogy beszélt Madarával, azt, hogy nem hagyta, hogy a legrosszabb megtörténjen. Zavartan megköszörülte a torkát.
 - Én...
 - Te megérkeztél haza.
 - Észrevettem, csak...
 - Csak?
 - Bunkó dög vagy! - szaladt ki akaratlanul a száján is, de már nem volt visza út. Végső soron is Uchiha volt, kipattant az autóból, és minden további nélkül elrohant a ház felé.
Maga mögött hagyva egy félig zavart, félig dühös Senjut.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

1

2011.11.14. 21:23 HAngel Naaaaa!!! Ebből azégegyadta világon semmit nem tudtam meg, azon kívül, hogy mindkettő fejtetőig bele van zuhanva a másikba! Folytit!!!