|
¤ 01
Az emékein merengett, miközben vezetett. Annak idején, amikor a szüleivel közölték, hogy legalább 4 évet halasztatni fogja a tanács azt, hogy társat kapjon, amazok teljesen összeomlottak. Őt nem zavarta különösebben. Úgy gondolta, hogy a partnere csak akdályozná, pedig mennyire tévedett valójában! 5 évvel később az öccsével Izunával az oldalán lépett be a terembe, ahol ott sürgölődött egy halom a mattuk közül. Egy kellemetlen modorú személyzeti tag odavazette őket kettőhöz, akik vígan beszélgettek a puncsos tál fölött. Bár nem látszott rajtuk, ők is testvérek voltak. Az idősebbiknek hosszú, hosszú mogyoróbarna haja volt, étcsokoládé színű szemekkel, míg a fiatalabbnak egészen ezüstösfehér haja, vérvörös szemekkel. Név szerint Senju Hashirama és Tobirama állt előttük. Bátyj- a bátyjhoz. Öccs- az öccshöz. Először nagyon furcsa volt a számára, hogy a Senju megakadályozza a csínytevéseit, válaszol a gondolatban feltett kérdéseire, lehiggasztja, amikor úgy istenesen szétverne valakit. Viszont a legfurcsább az volt, amikor már ő is elkezdte érezni Hashirama érzéseit. De ez sokat segített abban, hogy végre megértse a másikat. Sosem tudta felfogni, hogy miért olyan nyugodt a másik, és miért nem emeli föl a hangját soha, semmilyen veszekedésük közben. Megértette, és egyre jobban vonzódott a férfihoz. Pedig először még maga elől is próbálta titkolni, mi a nagy helyzet, de aztán valahogy nem ment tovább. Végig ott volt benne a félsz, hogy ezek után, hogyan fog alakulni a kapcsolata Hashiramával. Aztán az első csókjuk minden kétségét elnyomta. Most pedig annyi év távlatából Uchiha Madara valahányszor ránézett a partnerére valami kellemes bizsergés fogta el a bensőjét.
Rá lehet fogni, hogy teljesen kivetkőzött magából. Elvégre is az a gőgös, öntelt, felfuvalkodott alak, aki volt egy idő után átment egy kötelességtudó, bár továbbra is gúnyos valakibe. Pont ezért például Fugaku halála után át tudta venni a családi vállalat vezetését. Kirázta a hideg. Az unokatestvére, és annak feleségének halála valami olyan volt, amit sosem tudott felfogni. Egyszerűen nem jutott el az agyáig hogyan lehetséges az, hogy a minden lében kanál Fugaku többé nem szól rá, hogy figyelmetlen, hogy nem elég pontos, mint ahogy gyermek korukba tette. Néha már Hashiramának kellett figyelmztetnie, hogy hagyja a precizitást a francba, de ez a rossz szokása így egy évtized távlatából megmaradt. Mellette a Senju felkuncogott az utolsó gondolatára. Küldött felé egy dühödt pillantást, de mind a ketten tudták, hogy ez egyáltalán nem komoly.
- Menjetek szobára - szólt rájuk hirtelen egy unott hang a hátsó ülésről.
Fugaku kissebbik fia Sasuke volt a kedves megszólaló. Ő és a bátyja az apjuk halála után Madarához és Izunához került, mivel ők voltak a legközelebbi még élő rokonok. Hát, mit ne mondjak, ez méginkább felborította az életüket.
- Bocs kölyök, előbb téged és a bátyádat kell elvinnünk. - felelt végül a kölyöknek.
Minderre a beszélgetésre Itachi még egy apró kis rezzenéssel sem reagált. Az inger küszöbe valahol az egekben járt. Szinte semmire sem volt hajlandó figyelni.
~ Téged is jól szétkaptak ~ nézett fürkésző tekintettel az idősebb fiúra Madara. Hashirama persze egyből követte a tekintetét. Mély sóhaj szakadt fel a torkából.
Itachi a szüleik halála óta teljesen emgváltozott, és nem a jó irányba. Teljesen érdektelen lett. Nem foglalkozott semmivel. Magába zárkózott és egyre depressziósabb lett. Már több erre hivatott lógus, mókus, és áter próbálta megbeszélni, hogy nem, nem az ő hibája, hogy pont a kérdéses gyilkosság előtti estén veszett össze a szüleivel, és nem miatta történt az egész. Ugyanis bár ez csak a klánon belül volt nyílt titok, de gyilkosság történt. Merénylet. És senki sem tudja kik voltak, és miért, vagy hogyan.
De most nem szabad ilyen dolgokra gondolni. Hiszen ma kapja meg a mattu-ját mind a kettő, akármi történt anno domine. Bár azt a mai napig nem tudta felfogni, miért kellett Itachi idejét hátrébb tolni, amikor a fiúnak pont az ellenkezője tett volna jót.
- Kész vagytok? - fordult hátra Hashirama - Még 5 perc és ott vagyunk.
Ahogy ezt kimondta a Senju már feltűnt a látóhatáron az intézet épülete. Ez volt az egyik legjobbnevű hely. Állítólag itt nagy figyelmet szentelnek annak, hogy mindenki a megfelelő társát kapja, percizitás, csend, rend, fegyelem...
- Kapj el ha tudsz!
- Meglásd úgy elkaplak, hogy nem kelsz föl többet!
Egyszerű emebrek számára ez a két mondat csak némi morgás volt egy vadmacska, és egy nagyra nőtt kutya között. Valójában viszont két mattu beszélgetett. Buta emberek. Na. szóval a hatalmas fegyelemről annyit, hogy két jövőbeli partner, éppa fogadócsarnok közepén bunyózott a többiek lelkes aszisztációja közepett. A nevelők persze örjöngtek, de nem tudtak mit tenni. Ember ilyenekbe ne szóljon inkább bele!
S természetesen érkeztek a fogadó családok. Már hivatkoztak a csillagok álásától kezdve mindenre, hogy miért nem engedik be a vendégeket, amikor hirtelen hatalmas recsegés ropogás közepette az ajtó kitört a helyéről, és egy nagy szürkésfehér gombóc gurult ki rajta.
A gombóc egyből fel is pattant, és láthatóvá vált, hogy az valójában egy kutya az. Aki amikor meglátta a sok embert hirtelen visszaalakult emberré, és zavartan vakarta meg a tarkóját.
- Szép napot - vigyorgott rá a nagyszámú közönségére.
Hagyomány volt, hogy ilyenkor az egész család elkíséri az "újoncot". Esetleg újoncokat. A tanács lényegében minden mondvacsinált okkal variált valamit azon, hogy ki mikor kap társat, így legtöbbször több személynek volt egyszerre az avatása.
- Na ide figyelj kölyök! - indult volna már meg az egyik túlbuzgó alkalmazott, aztán körbenézett és letett a fenyegetésekkel teli prédikációról. - Így kell bemutatkozni az embereknek? - kérdezte végül csak korholóan.
A fiú rá sem hederített.
- Hé skacok, van egy kis probléma!
Bentről pár perc után előjött néhány srác. Mire az emberek kettőt pislanthattak volna az ajtó visszakerült a helyére.
- Elnézést a kis közjátékért - fordult Mr. Túlbuzgó a tömeg felé.
Mondanom sem kell, senki sem figyelt rá.
- Úgysem ejtesz le, úgysem ejtesz le! - visította lelkesen a kislány.
- Akkor most vigyázz - kiáltott a szőke férfi, és hirtelen megfordult.
A lány visított a gyönyörűségtől.
- Még, még, még! - sikkangatta vidáman. A vörös haja csak úgy repült a levegőben utána.
- Oké akkor most... Hoplá!
Mielőtt bárki megijedhetett volna, hogy a fiú eldobta a lányt, a vörös élvezetbomba landolt egy másik szöszke férfi karjai között.
- Újra, újra! - visította a kislány.
- Sajnos nem lehet Minna-chan. - felelte szelíden az, amelyik elkapta a gyermeket. - Tudod, nekem és Naruto-kunnak ma nagyon fontos dolgunk van.
- De én nem akarom, hogy elmenjetek - nézett nagy könnyes szemekkel föl Minna. - Nélkületek nem lesz ilyen mókás!
- Tudjuk Picúr. - lépett oda Naruto a lányhoz. - Ne félj. Majd írunk neked jó?
- Minden nap! - követelte a kislány.
- Az azért túlzás volna. - mosolyodott el az idősebb szőke. - De megnézzük, hogy mit tehetünk az ügy érdekében...
Madara meglepetten konstatálta, hogy a terem teljesen olyan mint az emlékeiben. Minden pont ugyanúgy van feldíszítve, pont ugyanott állnak az asztalok, és ugyanazok a tálak vannak rajta. Bár remélhetőleg nem ugyanazokkal az ételekkel.
- Azóta csak főztek újat. - súgta a fülébe a Senju. Elmosolyodott.
- Utálom amikor ezt csinálod - felete szinte egyből.
- Tudom Mad. Tudom.
- Akkor ne csináld!
- Túl nagy a kísértés drága.
- Idióta.
- Menjetek szobára...
- Tudsz mást is mondani Sasuke-kun?
- Hn.
- Bő szókincs.
- Neji!
A Hyuuga meglepetten fordult a hang irányába, aztán amikor látta, hogy ki az, és mi van a kezében, egyből vidámabb lett.
- Hol találtad meg, már mindenütt kerestem?!
- A szekrény tetején volt. Onnan került elő nekem is két régi vázlatfüzetem. Meg ne kérdezd hogy kerültek oda...
Mind a ketten felnevettek, Neji pedig visszakapta a mappáját.
- Köszönöm Deidara.
- Bármikor. - biccentett a szőke.
- Hé - bökte meg a mellette álló Haruno Mizakushi. - Az ott nem egy...
Nem kellett befejeznie a mondatát a mellette lévő frfi egyből tudta mit akar mondani.
- De, szerintem...
- Hogy engedhetik, hogy egy ilyen itt?!
- Fogalmam sincs...
- Borzalmas.
- Mi történt?
- Nézd az ott...
- Úristen!
A pletyka terjedt körös körül a teremben. Itt van egy azok közül...
Annyiban változott a menete a dolgonak, hogy most már nem csak úgy odakísértek a mattudhoz, hanem ünnepélyesen bejelntették a neveket. Tehát amikor az igazgató kicsit pityókásan ugyan de a pódium féleségre sétált mindenki elhallgatott.
- Khm - köszürülte meg a torkát az enyhén másnapos férfi zavartan. Tegnap totálisan elfelejtkezett arról, hogy ma vendégek jönnek és csak az figyelmeztette őket, hogy kora reggel beállított az étel szállító furgon. De még így is nehéz volt összeszedni, hogy kik mennek el ma. A legtöbbeknek maximum másfél órája lehetett összepakolni.
- Köszöntök mindenkit a mai napon. Csodálatos alkalom, amikor az ember végre találkozik azzal, aki mindig megérti majd őt, és sosem hagyja cserben. Én is örülnék, ha szembe jönne velem egy ilyen nő, de hát ehhez mostanáig nem volt szerencsém...
Kuncogás mindenfelől.
- Nem szaporítom a szót, inkább olvasom a neveket. Haruno Sakura. Mától a társad Shinda Mitsuko lesz.
Gyér taps. A bugyirózsaszín hajú lány mosolyogva állt föl, és nézett körbe a társa után. Amikor meglátta a roppant unott fejű, méregzöld hajú piercinges csajt, lohadt a lelkesedése. Hát igen. Egyes döntések értetetlenek voltak a külvilág számára.
- Jokohana Konan. A társad mától Hyuuga Hinata. A tanács elutasította a kérelmet, hogy a másik nem képviselői közül válasszuk ki a partnered.
Konan egy kicsit elszontyolodott, de amikor meglátta a barátságosan felé integető Hyuuga lányt, akkor elmosolyodott. Talán nem is lesz neki olyan rosz, mint azt gondolta.
A férfi pedig csak mondta, és mondta a magáét tovább ugyanazzal az unott, monoton hanggal. Páran már elaludni készültek.
- Most pedig jöjjön a Sabaku trió. Sabaku no Kankuro. A te társad mától Inuzuka Kiba.
Mindenki felismerte a Kiba nevű kölyökben azt, aki kidöntötte az ajtót. Kankuro ezen szemmel láthatóan egyáltalán nem botránkozott meg. Végülis, már csak az kéne, hogy valami jólfésült hülyét adjanak mellé.
- Temari kisasszony társa Nara Shikamaru. A tanács elfogadta a kérelmet, hogy a társa az ellenkező nemből való legyen.
A szőke lány erre elvigyorodott, és magában elkiáltott egy "Ez az!"-t. Shikamaru unottan nézett a lányra. Bosszantó.
- Végül pedig Sabaku no Gaara társa a mai naptól fogva Hyuuga Neji.
A két fiú nyugodt tekintettel mérte végig egymást. Egyikük arcán sem tükröződött különsebb öröm, vagy bármi hasonló.
Madara idegesen nézett a karórájára. Már most késik arról a rohadt üzleti tárgyalásról egy fél órát, de ha ez így megy tovább még többet fog. Ráadásul mindenképpen neki kéne hazavinnie a fiúkat az otthonukba. Ilyenkor vajon miért elfoglalt Izuna, amikor a legnagyobb szükség lenne rá?! Hashirama óvatosan a vállaira tette a kezét.
- Nyugi. Minden rendben lesz.
És ekkor felcsendült a várva várt nevek egyike.
- Uchiha Itachi társa mától Iwaian Deidara.
Többen meglepetten pislogtak föl a nagy név hallatán. Az Iwaian klán tagjai híresek voltak a derűs jellemükről, és arról, hogy milyen erősek a képességeik. Itachi szinte el sem fordította a fejét úgy pásztázta körbe a termet. A tekintete találkozott egy kék szempárral. Ő lesz az!
- Uchiha Sasuke társa pedig Uzumaki Naruto.
Többen megkönnyebbülten sóhajtotak fel, mások pedig felhörrentek a név hallatán. Naruto először zavartan nézett szembe a tömeggel, majd amikor a mellette álló Minna megszorította a kezét, már sokkal bátrabban vizslatta az embereket. Csak azt nem tudta, hogy kifogott egy olyan valakit, aki már eleve elítélte őt. Ő biztosan nem lesz tökéletes társa. Vagy legalábbis Uchiha Sasuke ezt gondolta.
14 évvel ezelőtt, 5 éves korában egyszer nem fogadott szót a szüleinek. A szabály az volt, hogy mindig érjen haza sötétedés előtt. Egészen addig a bizonyos napig sikerült is. De aztán olyan jó volt ott hintázni, meg csúszdázni, hogy mire észbekapott, már csak a nap utolsó sugarai látszottak a látóhatáron. És akkor jöttek. Egy pillanat alatt körbevették őt azok a különös árnylények. Ő meg már nem tudott semmi mást tenni, mint hogy futott, ahogy a lába bírta. Aztán csabdába került. Valahol rossz felé fordult be az ijedtségtől, és egy sikátorban kötött ki az otthona helyett. Szűkölve hátrált neki a kemény, és hideg téglafalnak. Itt a vége.
Ekkor viszont a legnagyobb meglepetésére, egy macska tűnt fel a semmiből. Az évek távlatából már tudja, nem egy hétköznapi cicus volt, hanem egy igazi mattu. De akkor ő erről még nem tudott semmit. Így csak annyit látott, hogy az állat békésen mosdik. Aztán amikor az árnyak befordultak a sarkon hirtelen megukrik. De nem menekült ám el! Felborzolta a szőrét, és fújt. Az arany színű bundája pedig még fényesebben csillogott, mint eddig, pedig semmi fényforrás nem volt ott. Rajta kívül. A lény maga volt a fény! A kicsi Sasuke elképedve nézte a jelenetet, és ahogy az éjszaka lényei ijedten hátrálnak meg egy vacak macskától.
És amikor a cica ránézett az benne is megállt az ütő egy pillanatra. Hideg, ugyanakkor meleg, borzasztóan különös... A világ legkékebb szempárja meredt rá. Egy nyávogás. És eltűnt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Sziasztok!
Mikor lesz már ennek folytatása? Végre egy történet, aminek már a bevezetőjétől is feldobódok.
Köszönöm Nektek!