~ Menü ~

Eredeti cím: Heartattack by: MajselaseL
Fellelhető a deviantarton, és a fanfiction.net-en
Eredeti nyelv: angol
Fordította: Arikkan

-Az Uchiha Villában-

"FOGD BE A POFÁDAT!" üvöltötte egy hisztérikus hang.

"Érd el!" morrant vissza egy második, kevésbe mérges hang.

"... Fenébe!... Már megint itt tartanak?" sóhajtott fel Tobirama a barája nappalijának kanapéján ülve. Izuna csak bólintott egyet mellette.

"… Hn."

"… Néha tényleg nem tudom megérteni, miért akarják még közösesn folytatni a dolgokat" tűnődött el Tobirama. "Nekem úgy tűnik, hogy csak veszekszenek, meg dugnak."

"…" Izuna grimaszolt egyet az állítás hallatán, aztán felsóhajtott, amikor már vagy századjára hallotta meg a báytja üvöltését fél órán belül. "Én sem értem" ismerte el ezek után. "De... Tudom, hogy Hashirama-san boldoggá tudja tenni a bátyámat... Az idő nagy részében"

"...Az én bátyjám is ugyanezt bizonygatja, de amikor valami ilyesmi történik, akkor nekem kétségeim támadnak ezzel kapcsolatban, megint."

"Mindenkinek megvannak a maguk vitái... De ez!... Nevetséges" sóhajtott fel Izuna újra. Aztán felvonta a szemöldökét, amikor észrevette, hogy végre csend lett odafent. "Ez érdekes" lepődött meg kissé, és elkezdett izzadni.

"...Igen" felelte a Senju aki pont ugyanolyan feszült volt mint ő. "...Sokkal hamarabb befejeződött mint máskor..."

És akkor történt.

"Kifelé."

"... Mi?"

"Takarodj ki kurba házamból most!"

Azok ketten lent (Izuna és Tobirama) egymásra néztek. Ez jóval agresszívabb reakció volt a megszokottaknál.

Ami biztosan nem jelent semmi jót.

-(Szakítás)-

Szóval most itt tartottak. Ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor az a kettő (Madara és Hashirama) olyannyira dühösek voltak egymásra, hogy nem maradt más hátra csak megbántott érzések...

Ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor azok ketten egyáltalán nem beszéltek, hacsak nem történt valami drámai, vagy az egyikük (Hashirama, hiszen Madara mindig is túl makacs volt, hogy beismerje) meg nem bánta a tetteit, és el nem ment bocsánatot kérni.

- Pár héttel később -

*CSÖNG CSÖNG*

"Bátó" szólt ki a konyhából Izuna. "Felvennéd helyettem a telefonomat?"

"Hn. Ha ez a pasid lesz, és épp szextelefonálni akarna veled, esküszöm, hogy kinyírlak" Izuna felkuncogott.

"Hn."

"Hn? Uchiha Izuna telefonja, Madara beszél."

"Ki az?" kérdezte Izuna, amikor észrevette, hogy a bátyja egy ideje túlságosan is csöndes.

Semmi válasz.

"Hahó? Aniki...?" Izuna értetlenül nézett, amikor ismételten nem kapott választ. "...Aniki...? Valami baj van?" kérdezte ahogy átsétált a nappaliba. "Történt valami? Kérlek mond el!"

Madara még mindig nem válaszolt. Úgy tűnt, mint aki belefagyott az időbe.

Izuna összeráncolta a homlokát, és a ráncok egyre mélyebbek lettek, az aggodalomtól, ahogy észrevette, hogy a bátyja reszket, mint a nyárfalevél. Ez új volt...

És biztosan nem jó jel!

"...Aniki...?" szólalt meg szokatlanul magas hangon. Madara végre reagált, és féle fordult - Izuna  nem hitt a szemének. A bátyja sírt! "Mi tört -"

"... Hashirama szívrohamot kapott..." Izunának elakadt a lélegzete.

"Ugye nem?!"

- A kórházban -

"Tobi!" kiáltotta Izuna ahogy berohant a kórterembe, nem túl sok lemaradással mögötte a bátyjával. Mind két Senju megugrott a meglepetéstől, Hashirama a kórházi ágyon, az öccse pedig, az apró kis műanyag széken amin ült. "Bocsánat, hogy így rátok törtem... Hogy vagy?" kérdezte az idősebb Senjut kedvesen, miközben odasétállt az ágyhoz.

Madara továbbra is ott lépegetett mögötte, és próbált másfelé nézni.

"Hát, leszámítva azt az apróságot, hogy nemrég kaptam szívrohamot, egész jól!" mosolygott rá Hashirama. Aztán felnevetett, és rábökött az öccsére. "De ebben a srácban nem vagyok biztos, szerintem nagyobb szívrohamot kapott, mint én" Tobirama grimaszolt egyet, és összekulcsolta a mellkasa előtt a kezét.

"Hát, bocsáss meg, mert érdekel, hogy vagy"

Mind Hashirama, mind Izuna felnevetett erre. Aztán a Senju észrevette Madara milyen arcot vág, és eszébe jutott az a veszekedés ami pár hete zajlott kettejük között.

"Izuna-kun, miért nem viszed magaddal Tobit le a kávézóba és szereztek valamit enni? Az hiszem lenne egy kis megbeszélni valóm a testvéreddel" Izuna oldalra pillantott gyorsan a bátyjára, aztán elmosolyodott, és megfogta a barátja kezét.

"Hát persze. Gyere Tobi, úgyis éhes vagyok!'

 - Lent a kávézóban -

"...Mi van vele...?" kérdezte csödesen Tobirama, miközben leültek a kávézó egyik kis asztalkájához, egymással szemben. Komolyan összezavarta az, hogy az idősebb Uchiha arcán kivételesen érzelmeket látott.

"Kivel...?" kérdezte zavartan Izuna

"A bátyáddal..." mondta Tobirama, mintha a világ legegyértelműbb dolga volna, kire gondolt. Izuna felsóhajtott, észavartan hátra simította pár tincsét.

"Aniki sosem szerette igazán a kórházakat. És ez csak rosszabb lett mióta meghaltak a szüleink... Nem igazán hisz ezekben többé..." A Senju meglepetten felvonta a szemöldökét.

"Oh, szóval még a nagy Uchiha Madarának is vannak gyengéi, mi?" Izuna rosszallóan figyelte a barátja viselkedsét.

"Tobi! A bátyám egy ember! Van szíve! Persze, hogy megvannak a maga gyengéi!" fakadt ki. Miért a másiknak mindig felhoznia ezt a hülyeséget a bátyjával kapcsolatban? "Az elmúlt hónapban egy nem túl jó időszakon voltak túl, de Madara egy pillanatig sem hezitált azzal kapcsolatban, hogy idejöjjön-e vagy sem!"

Tobirama meglepetten nézett rá, és visszavonulót fújt, az Uchiha hirtelen agresszív kitörésére. Zavartan nézett fel, hogy elnézést kérjen.

"Bocsánat... Én... Én sajnálom" Izuna felsóhajtott frusztrációjában, de aztán hasonlóképpen tett, mint a barátja.

"Nem én sajnálom. Elvégre is a te testvéred az, aki miatt itt vagyunk"

"...Tényleg..." motyogta Tobirama, és igyekezett másmerre nézni. Csak elakarta felejteni ezt az egészet...

- Eközben-

Zavaró volt a csönd kettejük között. Hashirama csendesen tanulmányozta az Uchihát mióta az öccse elment, még egy apró kis izma sem mozdult a másiknak.

" 'Dara" szólalt meg végül.

Semmi reakció.

" 'Dara... Gyere ide." kérte, miközben a kezével is mutatta, hogy jöjjön közelebb hozzá. Látta ahogy az Uchiha hezitál; egyik lábáról a másikra állt idegességében, aztán szép lassan közelebb jött hozzá.

Hashirama megfogta a másik vállát, és derekát, és odahúzta magához, egy gyengéd ölelésre. Madara kivételesen nem ellenkezett az intimitás ellen, halkan felsóhajtott, és odahajtotta a fejét a másik vállára.

"...Merre járnak a gondolataid?" kérdezte a Senju egy kis idő után, megtörve ezzel a már egyáltalán nem kényelmetlen csöndet.

"...A szüleimen...És azon mennyire utálom az ilyen helyeket" sóhajtott fel Madara, bár az utolsó részét már inkább morogta. Hashirama lágyan felnevetett.

"Tényleg. Teljesen kiment a fejemből mennyire utálod a kórházakat."

"..."

"...Madara." kezdett bele Hashirama. Meg akarta oldani azokat a problémákat, amik miatt pár héttel ezelőtt olyan csúnyán váltak el egymástól. De semmilyen rakciót nem kapott az Uchihától."Madara, sajnálo, hogy túlreagáltam múltkor..."

"..."

"...Nem kellett volna-!"

"Oh, befognád végre?!" szólalt meg végre Madara, a hangja halk volt, de eréjes, a mondat végére elcsuklott. A Senju értetlenül nézett rá. Ilyen még sosem történt ezelőtt.

"Mi? Miért?"

"Te... beteg vagy. Ez, ez nem a jó idő, és a jó hely az ilyen bocsánat kérésekre" suttogta Madara belerejtve az arcát a seméje mellkasába,. Tudta, ha a Senju nem fogja be a száját végre, akkor nem fogja tudni visszatartani a könnyeit. Hashirama meglepetten nézett rá először, de aztán odahajtott a fejét a másikéhoz, lágyan elmosolyodott, és elkezdte lágyan cirógatni a másik hátát.

"Rendben, sajnálom"

- Másnap reggel -

"Hogy érzed magad ma?" kérdezte kedvesen Izuna, miközben magában boldogan mosolygott a látványra, ahogy a bátyja, és az idősebb Senju fogják egymás kezét. Úgy látszik végre megbocsájtottak egymásnak.

Hashirama fáradtan elmosolyodott, de minden esetre az egy mosoly volt!

"Azt hiszem jól vagyok. Egy kicsit fáradtan... De ennyi az egész" Madarával egymásra néztek, és a keze szorosabban fonódott a másikéra. "Valahogy mégis, sosem voltam boldogabb."

Hozzászólások megjelenítése

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.11.25. 20:51 HAngel Öhh... Na jó, bírom az OOC-ket, na de hogy az én legkedvencebb kedvenc hisztis ribancom sírjon... Kicsit... Ááhh, de mindegy is, mit akadékoskodok itt feleslegesen??!! (És miért nem állíttok már le engem???) Imádtam, szóval tök8, hogy totál OOC, nekem bejött és ez a lényeg! (Bejöttek a seme vonások, ugye ti is érzitek?!) Nah, de azért meg tudom érteni az én kis Mademet, de hogy szólíthatja őt bárki is Darának? Épp egy tányérnyi búzadara volt a kezemben és olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy majd' leejtettem a tányért, közben meg alig kaptam levegőt és az anyám megkérdezte, hogy miért hiperventillálok... No comment.