|
1. fejezet - Itt kezdődik minden
Egy héttel korábban:
- Legalább valami kis ötletet adj!
- Mi a fenének vagyunk együtt, ha még azt se tudod, mit vegyél nekem Karácsonyra?!
- És a születésnapodra...
- Történetesen a kettő ugyanakkor van tehát teljesen mindegy. Egy ajándék tökéletesen megfelel.
- De ismerve téged nem mindegy, hogy mi az az egy ajándék.
- Remek, akkor válassz ügyesen!
- Madara... - sóhajtott fel fáradt, lemondó hangon Senju Hashirama. Nem mintha nem imándta volna teljes szívéből élete egyetlen értelmét, de a másik néha annyira makacs volt, hogy az már egyszerűen kibírhatatlan. Ráadásul kifejezetten érzékeny volt bizonyos témákra. Ezek közé tartozott a Karácsony is. Valószínűleg, ha nem esett volna egybe a Születésnapjával, minden ajándékot amit kap, azonnal kivágott volna a kukába, mert egyszerűen csak nem értette, hogy mi a fenéért kell egy, kettő vagy mostanra még inkább három napról kijelenteni, hogy az a szeretet ünnepe, akkor szeretni kell egymást, és pont. Szerinte a Karácsony, ha komolyan is veszi az ember, egy tökéletes öngyilkosság volt. Megtalálni az ajándékot, aminek örül is az emebr, elkészíteni a legfinomabb vacsorát/ebédet, ami minden embernek ízlik, igazi jó ünnepi hangulatot teremteni a lakásban... Amint az áruházak katalógusaiban megjelentek az első karácsonyfa díszek, szuper akciós ajándék ötletek, felthetőleg Madara fejében felcsendült a "Mission Impossible" zenéje. Vagy legalábbis ő mindig így képzelte el.
- Igen drágám? - fuvolázta erre az Uchiha.
- Szerintem vegyél neki vibrátort, akkor majd tud magával mit kezdeni, amikor üzleti úton vagy...
- Deidara! - csattant fel erre élete párja olyan hangon, amitől valószínűleg bárki más inkább önkéntesen száműzetésbe vonult volna valamelyikre a legdurvább csatamezők közül semmint hogy továbbra is egy légtérben maradjon a másikkal. De nem így a szőke. Bár ez nem is meglepő. A keresztfia néha túl sok dologban hasonlított Madarára, pedig semmilyen vérségi kötelék nem volt kettejük között.
- Mit keresel itt kölyök? - kérdezte Hashirama vigyorogva közben fontolóra vette az ajánlatot. Na persze nem komolyan, el tudtra képzelni mit kapna azért a hirtelen haragú ekdvesétől, ha valóban venne neki egyet.
- Anyám kérdezi, hogy van-e nálatok vaj.
- Menjen el a boltba és szerezzen magának!
- Nem, sokkal könnyebb tőletek kérni, főleg ha ezzel még fel is lehet húzni téged... - felelte a szöszi szemforgatva.
- Hashirama tégy nekem meg egy szívességet és neveld meg a kölyködet. Ha keresel fent vagyok a szobánkban. - pördült sarkon
A szőke fiú mindezt elengedte a füle mellett, és teljesen nyugodtan ácsorgott tovább a nappali ajtajában, várva a keresztapja válaszára mely szerint van-e vaj. Végül amikor már az Uchiha biztosan halló távolságon kívül tartózkodott, rákérdezett:
- Ugye nem tudja még mit terveztek Izuna-sannal meg anyuval együtt?
- Nem - mondta ki szép lassan és nagyon halkan, mintha ettől bármit is változna a helyzet.
- Pedig jó lenne ha elmondanátok neki végre. Végülis egész komoly Karácsonyi partiról lenne szó. Olyan Amerikai filmesről, itt alvással, meg minden szösszel. Na jó. Én lehet, hogy otthon alszom az ágyamban, de ezt ne vedd személyeskedésnek.
Hashirama felnevetett. Amikor a gyerek kori legjobb barátja Sho mesélte neki, hogy mellettük eladó lenne egy ház, egyből utána nézett, és végül megfelelőnek találta arra, hogy megvegye. Több szempontot is megvizsgált ehhez, először is, a ház lég nagy volt ahhoz, ha Madarára rájön a bolond óra, és látni sem akarja, nem kell feltélenül összefutniuk. A pincébe simán fel tudtak szerelni egy konditermet. Jutott mind a kettejüknek dolgozó szoba, volt helye az ő tömérdek könyvének, egy hatalmas háló, sok fürdő, gyönyörű konyha, és jó pár vendégszoba, noha vendégeket az ő kedvenc Uchihája jelleme miatt ritkán láttak. Mindig is azt hitte, ez lesz a családjuk kedvenc helye, hogy könnyű lesz itt ünnepeket, meg más egyéb rendezvényeket is tartani. A kert elég nagy volt, ráadásul tavaly került is bele egy medence. De nem. Ezek mindig is csak az ő fejében léteztek, mert Madara így nem akarta, úgy nem akarta.
Elhatározta, hogy idén minden más lesz. Igazi, nagy családi karácsony a barátokkal, meg mindenki mással együtt, ahol napokon keresztül ott van az ember, egyik fogást követi a másik, és mindig van miről beszélni.
Szövetkezett Izunával, Madara öccsével, illetve Mittoval, Sho feleségével is.
Mittot személyesen is ismerte, közép iskolában egy ideig a lány szentül meg volt róla győződve, hogy ő lesz majd neki a nagy ő. Aztán egy partin talán találkozott Shoval, és már el is felejtte, hogy ő a világon van. Sokáig nem halott róluk, aztán Sho megkereste, hogy legyen az első szülött gyerekük keresztapja. Azé a fiúé, aki most még mindig őt figyeli azzal az átható kék tekintetével.
- Nem veszem majd annak. Anyád hogy áll a vendég listával?
- Értesítve lett mindenki. Már csak Kushináéktól várjuk a visszajelzést, Mikoto-san igent mondott, és megígérte, hogy hozza magával az egész családját.
- Remek... Akkor most már igazán nem vonhatjuk vissza ezt a dolgot, nem igaz? - rogyott le a kanapéra.
- Hát nem. Még Kakashi-san is rábólintott, és hozza magával a legújabb választottját.
- Anyád mit süt egyébként? - kérdezte, és próbálta elterelni a gondolatait a közelgő viharról, ami akkor következik be, amikor is elmondja Madarának, hogy nem elég, hogy átjön az ő öccse, Madara mind a két testvére, Izuna és Mikoto is, de még itt lenne Mitto is Shoval, na meg persze Deidara, és Mitto húga Kushina a férjével Minatoval és a gyerekükkel Narutoval....
- Fahéjas tekercset. Szerinte a fahéj karácsonyi illat. Meg közben sürgölődik, hogy előkészítse nálunk is a vendégszobákat a biztonság kedvéért.
- Lehet, ha az ünnep tényleg megtörténik, egy ideig utána nálatok fogok lakni...
Deidara csak felnevetett erre, noha a helyzet halálosan komoly volt. Egy dühös Uchiha képes volt bármire... Még arra is, hogy télvíz idején kizárja az embert a saját házából.
- Hát, sok szerencsét. Minden esetre én körül nézek a konyhában.
- Menj csak - intett.
Egy ideje nem zavartatta magát, hogy a kölyök teljesen otthonosan mozog a lakásukban. Valószínűleg azért, mert Mitto is mindig ugyanezt csinálta.
- Gondolni se merj rá! - hördült fel Madara úgy mintha legalábbis épp a szívébe akarna döfni egy fa karót.
- Késő, a dolog szervezés alatt van elég komolyan mostanra és...
- Vond vissza!
- Mad, kérlek halgass meg...
- Nem!
- Jó, attól függően elmondom. Amióta csak együtt vagyunk, szeretném rendesen megünnepelni a karácsonyt.
- Oké, ünnepeljük azt az ocsmányságot, de legalább csak kettesben!
- De te még azon is elkezdesz hisztizni ha egyáltalán karácsonyfát szeretnék venni - folytatta tovább Hashirama nyugodt hangon.
- Minden tele lenne miatta tűlevelekkel.
A Senju felvonta a szemöldökét.
- Ha komolyan ennyire érdekel a higénia, akkor miért van ott a kanapé alatt már három hete a zoknid?
- Ott maradt egyszerűen csak...
- Jó, de ha saját személyiséget növeszt, hörögve mászik ki az alól a rohadt bútor alól, én nem védelek meg amikor megtámad.
- Ha-ha, nagyon vicces vagy. Gimis poén színvonal.
- Tudod mit Mad? Elegem van. Eddig mindig az volt amit te akartál, ha nem itt megtartjuk Sho-nál és Mittonál a karácsonyt, és én ott leszek. Végig, az összes nap, és hacsak nem gyújtod föl a házat, még csak haza sem fogom tolni a képemet.
- Te most komolyan ultimátumot próbálsz nekem adni?!
- Nem próbálok, azt adtam. Megjegyzem az öcséddel is beszéltem már szintúgy a drága kishúgoddal, mind a ketten beleegyeztek a közös ünnepbe.
- Ez zsarolás amit csinálsz!
- Gratulálok, felismerted a saját módszeredet, ahogy rajtad alkalmazzák kivételesen.
- Ki vagy rúgva az ágyamból!
- Ez a mi ágyunk egyrészt, másrészt meg én vettem az én pénzemből.
- Az lehet, de hogy te nem alszol velem egy légtérben mostanában az fix!
Aztán Madara csak zavartan pislogott, amikor a Senju valóban hátra hagyta őt a hálószobájukban, és elviharzott.
December 23.
- Otou-san, ezt még te sem gondolhatod komolyan! - tiltakozott hevesen Sasuke.
- Beszéj tisztelet teljesebben apáddal - fordult hátra Mikoto, és nézett rosszallóan az ő legkisebb fiára.
- De hát nem is ismerjük azokat az embereket!
- Akkor majd amíg ott vagyunk, megismeritek őket.
- A barátaimmal együtt tervzetem ünnepelni!
- Ahogy a bátyád is - felelte Fugaku megszólalva végre szinte azon a napon először. Igazából ő sem örült ennek az egész Karácsonyi utazgatós dolognak, meg annak, hogy ott maradnának egészen Újévig, de hát ha Mikoto ezt szeretné... És talán igaza is van a feleségének abban, hogy ráférne némi kikapcsolódás. Vész esetére meg itt van nála a munkahelyi telefonja, a laptopja... Meg aztán mégis csak bármikor azt mondhatja a családjának, hogy most aztán pakolás, és indulnak!
- Én csak azért nem fogok mert elkoboztátok a kocsi kulcsaimat.
Az idősebbik Uchiha fiúnak is szinte ez volt a mai nap az első megszólalása. Egyszerűen felháborítónak találta, hogy már túl van a nagykorúságon, és ilyen ostobaságokra kényszerítik, mint nagy családi Karácsonyozás. Bár a legrosszabb még nem is ez volt, hanem, hogy ott maradnak Új Évig! Pedig mekkora bulit szervezett Kisame...
- Gondoljatok inkább arra, hogy végre mind együtt ünnepelünk. Kíváncsi vagyok, hogy van a bátyám, meg az öcsém, ti is tudjátok, hogy alig látom őket, ráadásul újra találkozhatok Kushina-channal is!
- Az nem valami egyetemi barátnőd volt? - pislantott zavartan oldalra Fugaku.
- De - bólogatott lelkesen Mikoto. - Kiderült, hogy Hashirama-san, a bátyám jelenlegi élettársa, ismeri a a nővérét Mittot, mi több! Ő Kushina nővérének a fiiának a keresztapja és...
A kocsiban ülő férfiak ekkor elvesztették a fonalat, hogy ki kinek a milyének a milye. Na nem baj. Lesz elég idejük, hogy kiderítség ott, ahova mennek.
- Egyáltalán mit lehet csinálni egy olyan uncsi helyen?! És miért megyünk oda olyan koránra?! Odamehetnénk csak 24.-ére is. - folytatta tovább Sasuke. Talán ha nem Uchiha lett volna el lehetett volna mondani róla, hogy duzzog, netalán tán egyenesen hisztizik! De persze ilyet Uchiha sosem tenne..
- Mert segíteni akarok a főzésben Mittonak és Hashiramának. Majd megkérdezzük Deidarát, hogy mit lehet arrafelé csinálni...
- Hogy kit kérdezünk meg?! - hörrent fel a három hímnemű egyed a kocsiban.
Mikoto türelmetlenül felsóhajtott.
- Mitto fiát. Hashirama keresztfiát. Ha jól emlékszem egy évvel fiatalabb nálad Itachi... Vagy kettővel?!
Az említett Uchiha kelletlenül felnyögött.
- Nem vagyok bébi szitter!
Mikoto könnyedén elresztette a füle mellett ezt a megjegyzést.
- Kushinának meg van egy veled egykorú fia Sasuke, biztosan remekül ellesztek. Mi is a neve... Az hiszem... Ah megvan! Naruto.
- Király, egy halpogácsával leszek összezárva több mint egy hétre.
- Sasuke, még csak nem is ismered!
A hátsó ülésen ülő Uchiha fivérek összenéztek. Egyetértettek abban, hogy ez lesz életük legborzalmasabb Karácsonyi szünete.
- Egyébként is, Sakura-chan a barátnőd megígérte neked, hogy leutazik hozzád nem.
- De anyu, itt lesz majd 27.-e és 29.-e között.
- Oh, tényleg, erről teljesen elfelejtettem szólni!
- Jó lesz kettejüknek egy szoba, egy ágy.
- Itachi! - csattantak fel rosszallóan a szülők, Sasuke viszont nem fűzött kommentárt a dologhoz.
- Két tojást kérek.
Izuna csak meghökkenten tudta figyelni, ahogy a szőke fiú szó szerint odadobja az édasanyjának a kért dolgokat, és még jobban meglepődött, amikor Mitto elkapta mind a kettőt anélkül, hogy hátra pislantott volna, és teljesen nyugodtan folytatta a süti tésztájának az összekeverését, mintha az előbbi a világ legtermészetesebb jelenete lett volna.
- Azt hiszem, nem itt nincs semmi keresni valóm - nyögte ki nagy nehezen.
Bár sajnálatos módon egyenlőre a bátyja sem volt olyan állapotban, hogy beszélhessen vele. Direkt korábban jött pár nappal, hogy meggyőzze Madarát arról, nem olyan rossz dolog ez, de az idősebbik egyáltalán nem volt vele hajlandó kommunikálni. Makacs volt mint egy öszvér... Viszont remekül szórakozott Deidarával. Mindig is hozzá szokták vágni a fejéhez, hogy gyerekes, meg párszor már volt, hogy elkérték az igazolványát, ha egy körbébb estét akart csapni, de igazából sosem volt jóba a nála fiatalabakkal. Ám a másik kivívta nála valahogy, hogy az életkor teljesen lényegtelen legyen. Talán azzal, hogy kívülről fújja a Rent dalszövegeit... Talán. Vagy hogy egyetért vele abban, hogy a vanília fagyis kóla egy isteni találmány.
- Nyugi, hozzád nem vágunk hozzád semmit - pislantott rá Deidara.
Az első nap nem tudta megszokni, hogy ott a családban mindenkinek a szeme annyira kék. Mittonak, Shonak, és persze a fiúknak is. Annyira áthetó volt a tekintetük. Szinte már el lehetett hinni, hogy tudnak egy s más mocskos kis titkot róla.
- Mikor érkezik a többi vendég?
- Hát, Mikoto-san azt ígérte, ők ma jönnek... - kezdett bele egyből Mitto - és a húgom is azt ígérte, hogy megjön még ma, hogy segítsen az előkészületekben. Tobirama valószínűleg 24.-én este fog beesni.
Tobirama volt Hashirama öccse, ha jól emlékszik...
- És Kakashi-sanról fogalmunk sincs. Apropó, Dei-chan, légyszíves emlékeztess, hogy meg akarjuk látogatni majd Jirayáékat.
- Én ahhoz a háromhoz nem megyek át, az tuti!
- Ez nem a helyes viselkedés drágám.
- Nem megyek azok közé a perverzek közé!
Ki is az a Kakashi? Hirtelen fogalma sincs róla, pedig biztos, hogy említették neki... És a Jiraya név is mintha rémlene valahonnan. Fene a névmemóriájába. Sosem volt igazán jó, most meg aztán igazán meg kell dolgoztatnia, ennyi új arc között. Tuti, hogy az ajándékok háromnegyedéért holnap fog elrohanni, amikor már legalább a vendégek egy jó részével találkozott. Vagy még egyszerűbb ha nem ad ajándékot. Bár, az eléggé khm... Kínos lenne, ha még a nővére kölykeinek se találna ki semmit.
Madara több volt mint dühös, nem elég hogy két hete nem voltak együtt Hashiramával - ami az ő kapcsolatukban már szinte éveknek tűnt - de a Senju teljes nyugalommal készít elő az ünnepeket, mintha ő áldását adta volna erre az egész hülyeségre. Tch! Hallotta az emberek jövés menését, felhangzott az öccse nevetése is, és tudta, hogy nem sokára még többen lesznek itt. Maga sem tudta megmagyarázni magának, miért bosszantja annyira ez az egész. Minden esetre már gyerek korában sem szerette a sürgést forgást, azt meg különösen nem, hogy figyelmességből mindig dupla ajándékot kapott, vagy valami nagyobb megleptést, mondván, hogy ne irígykedjen, és legyen kissebségi komplexusa, csak mert pont Karácsonykor kellett születnie.
Az a rohadt Senju pedig csak azért is megcsinálja a Karácsonyi ünnepségét. Ráadásul ide! Az őrült...
Sosem volt még ilyen dühös a másikra, pedig alkalma lett volna ám bőven...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Höhöhöhh!!! Most lebuktál, Hashi-san! A gonosz adminok bizony lebuktattak! "Életed egyetlen értelme", mi? Óh, Yeeeah, már meg is van a Karácsonyi ajándékom Mad-channak! Aki ugye jóban lesz Deivel, ugye? Ugye? Az én No.1Ringyómnak szeretnie, vagy legalábbis bírnia kell No.2Ringyót!
Ami pedig Mad-chan saját személyiséggel rendelkező, ugráló, hörgő zokniát illeti... Nem tudom biztosan, de mintha kihagytátok volna azt a kifejezetten fontos tényt, hogy radioaktív. Amúgy meg imádom ezt a történetet és Arikkan, te mint fő seme... Mármint, bocsánat, admi, szóval te fogod megjárni, ha nem jön folytatás!!! Puszta kézze(na jó, kesztyűvel) és az összes olvasóval együtt megnyúzunk és vasvllára hányunk titeket! ... Vagy nem. Lehet hogy csak telebombázzuk maillel a fiókod. Majd még eldöntöm. Addig is:
Szép napot kíván
HAngel!