|
2. fejezet - Lassan minden vendég megérkezik
Köszönjük a kritikát HAngelnek és PeTTusnak >->
December 23.
Uchiha Madarának volt egy titka, amiről eddig csak nagyon kevesen szereztek tudomást, azok is csak azért élnek még mindig, mert kedvelte őket eléggé ahhoz, hogy ne kelljen feltétlenül belehalniuk ebbe a titokba. Nevezetesen is, hogy ő szerette az édességet. Egészen pontosan a csokoládét. Bármilyen megjelenési formában. Tejcsokoládé, fehércsokoládé, keserű csokoládé, mogyorós, mazsolás, epres... De mivel ez nem volt épp egy jó tulajdonság, és nem akart felszedni magára hirtelen legalább 30 kilót - csessze meg mindenki azt, hogy nem valami gyors az anyagcseréje! - és mindig is kőkemény küzdelmet kellett folytatnia egy kicsike kis plusz súllyal is amit felszedett magára, nem evett túl sokat soha.
Ez viszont ebben a pillanatban éppen annyira hatotta meg, mint a szőke herceget az, hogy a sárkány csak barátkozni akart a királylánnyal, nem elrabolni, csak ezt mindenki félreértette. És a szőke herceg köztudottan végez a sárkánnyal a mesében...
Minden esetre ő most épp fetrengett a kanapéján - ami szintén nem volt szokása normális esetben - és sorra tömte magába a csoki szeleteket. Természetesen nem azért, mert depressziós lett volna, vagy megjött volna a havibaja, egyszerűen csak még mindig könnyebb volt csokit zabálni - és még mindig kevesebb káros következménnyel járt - mint lemenni, és kinyírni a Senjut a hülye ötleteiért. Hasogatott a feje szinte folyamatosan, és még Izunát sem volt hajlandó beengedni magához, mert bármennyire is szerette az öccsét, ilyen állapotban senki nem volt hajlandó megtűrni maga mellett. A folyamatos ajtó csapkodás, az, hogy az a banya - Mitto - ki be járkál kiabál Hashiramának, Deidarának, az öccsének, a szerencsétlen papucs férjének. Bele sem mert gondolni, mi lesz itt, ha megérkezik a másik banda. Bár amennyire ő emlékszik Sasuke és Itachi erősen zajszegény modellek lettek mint az apjuk.
Akik hangos társoságnak ígérkeznek, az a másik adag Uzumaki, ugyanis ha csak feleannyira hangosan mint a banya - még mindig Mitto - akkor az már régen rossz.
Kopogtattak az ajtaján, ő pedig fájdalmasan felnyögött. egy újabb éles zaj. Meg fogja ölni most már komolyan a Senjut, hogyha újra ő jött meggyőzni őt, hogy jöjjön le, és legyen részese a karácsonyi készülődésnek.
- Szalancukor. Milka. Mandulakrémes.
Deidara már meg sem lepődött amikor ezekre a kódszavakra feltárult számára Madara dologózszobájának az ajtaja, egy igen-igen nyúzott kinézetü Uchihával az ajtóban. Előrenyújtotta az üvegtálat amiben valóban ott volt bő kétmaroknyi a fentebb említett édességből.
- Lent még van többfajta is, de csak ezt sikerült elcsórnom - szándékosan suttogva mondta csak. - Esetleg egy fejfájás csillapítót?
- Már bevettem kettőt - felelte az Uchiha, de csak miután megevett egyet az életmentő édességek közül.
- Naponta csak négyet lehet.
- Tudom...
- És még hosszú lesz ez a nap.
- Ezt is tudom kölyök. Na, mit akarsz még?
- Figyelmeztetni.
- Mire?
- Hogy Naruto-kun hozza a kutyáját is.
- Naruto az ki a...?!
- Mitto húgának, Kushinának a fia.
Kelletlenül felnyögött erre. Nem, nem utálhatja őt ennyire a sors! Ránézett Deidarára aki még mindig ott állt az ajtóban... Igazából kedvelte a kölyköt, mármint úgy tényleg, néha még rá is tört valami fura gyengédségi roham a közelében, és olyankor elvitte egy egy kedvelt helyére, vagy segített neki összedobni valamit a házidolgozatára. Meg igazából a szöszke srác hasonlított is kicsit rá jellemben, de épp csak annyira, hogy ettől még szerethető legyen.
- Na mozdulj vissza, anyád mindjárt hiányolni fog a konyhából.
- Nem hiszem, most küldött ki engem meg Izunát, hogy díszitsük fel a házatokat.
Összerezzent.
- Azokkal a nyavajás villogó karácsonyi izékkel?
- Pontosan.
- Gondolt bárki is a villanyszámlára, vagy én majd összekurválkodom szerintük rá a pénzt?!
A szöszi felkuncogott.
- Hashirama azt biztosan nem hagyná...
- Nem érdekel mit nem hagyna az a...
- Deidara! - oké, el kell ismernie az anyja ha kiabál, akkor azt a szomszéd kontinensen is meghallják.
Hátrébb lépett pár lépést, és csak utána kiabált vissza, hogy megy mindjárt.
- Na akkor én megyek le. Te meg ne gyógyszerezd túl magad.
Az Uchiha hümmögött neki valamit válaszul, ő meg lerohant a lépcsőn, majdnem beleütközve a felfelé tartó Hashiramába. Szívesen megmondta volna a keresztapjának, hogy reménytelen, és a másik úgysem engedi be, de hát próbálkozás az élet megkeserítője.
Így hát teljes nyugalommal kapta magára a kabátját és a csízmáját, és indult ki Izunához, hogy segítsen neki a kinti dolgok feldíszítésével.
- Biztos jó helyen járunk? - kérdezte aggodalmasan Mikoto miközben zavartan nézett körbe a villa negyed házai között. Valahogy egyikről se tudta elképzelni, hogy egy ilyenben lakik most a bátyja.
- Igen, mindjárt odaérkezünk a megadott címre.
Mikoto továbbra is zavartan nézegetett jobbra-balra, Sasuke totálisan elmerült a Nintendo DS-ében, Itachi pedig csak bambult ki az ablakon. Amikor észrevette. Az egyik ház ajtaján egy szőke fiú rontott ki a kezében egy füzér karácsonyi égővel, és odarohant valakihez aki gyanúsan úgy nézett ki mint...
- Izuna-san?
Fugaku a fékre taposott, Sasuke lefejelte az előtte lévő ülést, Mikoto pedig felkiáltott, hogy "Hol? Hol?!"
Hát, végülis ideértek...
- Izuna-kun!
Ezer közül is felismerte volna ezt a hangot.
- Mikoto-chan? - és mire megfordult volna a nővére magához szorította egy jó alapos, Uchihákra egyáltalán nem jellemző ölelésre. Nos, mit lehetne erre mondani... A nővére mindig is fittyent hányt az ilyen "ostobaságokra".
- És ez a fiatalember itt?
- Deidara - nyújtott kezet egyből a nőnek.
- Te vagy bizonyára Mitto fia - csapta össze a kezét Mikoto. - Borzasztóan hasonlítototok, az arcod, meg a szemeid.
- Hát igen, csak a hajszínemet örököltem apától - nevetett fel barátságosan a fiú. Elhatározta, hogy kedvelni fogja a kölyköt.
Hátra pislantott a nő válla fölött, és amikor látta, hogy a férje - a férje az a barna hajú savanyú képű alak nem?! - elindul errefelé rögtön megindult.
- Egyenlőre hozzánk pakoljanak le, még az is lehet, hogy nálunk alszanak majd - Az a ház ott a miénk - bökött az egyik közelben álló épületre. - Madara egyenlőre eléggé házsártos, meg minden baja van.
- Migrénje van szokás szerint az emberektől - jelentette ki egyből Izuna. - Csak a szokásos - intett Mikotonak.
Közben ő és Sasuke is kiszálltak a kocsiból, szemmel láthatólag mindenki remekül elvolt mindenkivel. Egy gyors pillantással felmérte újra a szőke fiút. Valószínűleg ez az a srác akit említettek már, és nagyjából két évvel fiatalabb nála. Végigmérte egyszer, majd még egyszer. Fogalma sem volt, hogy állhat valakinek ilyen jól egy szutyokbarna, szőrme szegélyes kabát, de a másikon konkrétan úgy nézett ki, mintha amaz egy model lenne. Talán az is volt. Majd olyan magasra nyúlt mint ő, haja még az övénél is hosszabb volt és egészen világos tejfölszőke, a szemei hatalmasak és kékek, az arcában amúgy is volt valami, ami őt hihetetlenül emlékeztette egy macskára...
- Heló! Lendült oda elé. Deidara vagyok, te pedig bizonyára Itachi.
Hirtelen nem tudott magából kipréselni semmi értelmeset egy "Hn" kivételével, a másik viszont szemmel láthatólag ezt válaszadásnak vette - ellenben sokan másokkal - és már lendült is Sasuke elé, hogy neki is bemutatkozzon.
Vetett egy gyors oldalpillantást az enyhén hiperaktív szöszire hátulról is. Hm... Jó segge volt. Pont markolni való.
- Fiam segíts cipelni a csomagokat - zökkentette ki őt Fugaku az előbbi nézelődéséből.
- Máris apám - felelte a tőle telhető legudvariasabb hangján.
Mikoto egyből berohant a konyhába Mitto mellé, hogy nagy pletykálásba kezdjenek az elmúlt évekről, és hogy vihogva sürgölődjenek a konyhában. Fugaku végül ide, Hashirama és Madara lakására hozte be a cuccaikat, de mivel még semmi sem volt biztos, csak félre rakták az egyik szobába a csomagokat, hogy ne essen bennük hasra mindenki, aki mászkál a folyosón. Izuna és Deidara visszatértek a ház, és a ház előtt álló nyírfa feldíszítéséhez, Sasuke visszasüppedt a csöndes unatkozásba, melynek jegyében leült az egyik kanapéra a nappaliban, és folytatta a játékot a DS-n. Fugaku sorstársa találva Sho-ban - aki teljeséggel nem értette, miért viselkedik a felesége hirtelen úgy mint egy tinédzserlány - leültek közösen egy jó erős fekete kávéval, és nekiálltak megtárgyalni a jelenlegi gazdasági helyzetet, és a tőzsdei árfolyamokat. Hashirama fent próbálta még mindig kiimádkozni Madarát a szobájából, bár közben lement egyszer, hogy köszönjön a vendégeinek.
Aztán valahogy nagy nehezen de elkészült az az ebéd, amit ma ehetnek, Madara méltóztatott lefáradni, de csak azért mert a társoság kellően csendes volt. Deidara magában megjósolta, hogyha megérkezik Naruto is, akkor feltehetőleg a legidősebb Uchiha felköltözik az emeletre az ünnepek hátralévő részére. Megjegyzés, attól függetlenül, hogy lent volt Hashiramához egyetlen szót sem volt hajlandó szólni a továbbiakban sem.
- Nektek mikor lesz vége a szüneteteknek? - kérdezte Sasuke, de csak azért, hogy ne tűnjön teljesen antiszociálisnak.
- Hát, igazából még 8.-ig szünet van feltéve, hogy nem akarunk bemenni konzultálni, de én ahhoz a Sátánhoz..
- Deidara!
- Nem érdekel kaa-san ha ő a vizsgáztató tanárom, rühellem. Hidan se szereti. Ino se. Sai se...
- Hogy-hogy 8.-ig? - vágott közbe a meglepett Sasuke, akinek
- A Sekaiban mindig tovább tartanak az ilyenek... - legyintett unottan.
Mikoto, de különösen Fugaku, és még Itachi meg Sasuke is erre néma csöndben maradtak.
Tudni illik a Sekai egyike volt a leghíresebb iskoláknak. Olyan fajta tehetség gondozó volt, ahová tényleg csak a legprofibb, legkülönlegesebb, legelőkelőbb tagokat vették fel, a tandíj valami csillagászati ár volt, ösztöndíjjal bent maradni viszont szinte lehetetlen, ahogy már önmagában az is, hogy valaki aki először felvételizik bejusson arra a helyre.
- Mármint te.. - kezdett bele óvatosan Mikoto.
- Igen - vágta rá Deidara helyett egyből Mitto - Méghozzá elsőre. Én is csak harmadjára jutottam be, de hát a fiam...
Aki szemforgatva nézett föl a tányérjából éppen, és pislantott segélykérően a keresztapja felé.
- Gratulálok fiam - szólalt meg végül Fugaku.
Itachi meg Sasuke váltottak egy gyors oldalpillantást egymásra, az apjuk nem gratulál senkinek, maximum biccent, vagy udvariasan jezet ráz, vagy megveregeti a vállát. Azt, hogy "Fiam" pedig pláne nem teszi hozzá.
- Köszönöm szépen - mosolygott Deidara zavartan.
Közben pár kilóméterrel odébb...
- Naruto azonnal ráncigáld vissza Kyuubit a helyére!
- De ha egyszer ki kell mennie szerencsétlennek!
- Vagy kivágom az ablakon azt a dögöt vagy megfegyelmezed.
- Édesem nyugodj meg, Naruto te pedig tarsd féken Kyuubit mindjárt odaérünk...
Minatonak pillanatokon belül szét fog hasadni a feje... Jelenleg semmi más vágya nem lenne, mint egy nagy nögre mézes tej, vagy forralt bor, és egy csendes hely. Ha muszáj akkor a zárt osztály is megteszi, szép fehérre mázolt falakkal, nyugalom, csend.
- Kisfiam most már komolyan! Itt liheg a nyakamba az a szörős dög.
- Kyuubi nem dög anya!
- Pedig induláskor nagyon úgy viselkedett mintha egy lenne.
- Te raktad be a játékát a táskádba...
- Ez nem ok arra, hogy szétcincálta a kedvenc táskámat!
Amióta fent van ezt hallgatja. Ami most már azt jelenti, hogy több mint 5 órája.
Sóhajtva tekerte le az ablakot, hogy beengedjen egy kis friss levegőt. Nem baj, nemsokára odaérnek...
Vissza a házhoz
Izuna sikeresen meggyőzte Madarát, hogy sétáljon el vele a legközelebbi boltig, ahol beszerzi a többi ajándékot is, meg addig is legalább tud beszélgetni a bátyjával, amaz meg nem nyűgösködik azon, hogy így fáj a feje, ilyen meg olyan baja van, és amúgy is mindenkiből elege van. Ennek megfelelően a háziak fellélegeztek, és egy kis időre Hashirama is egészen megnyugodott, ugyanis az Uchiha hajlandó volt hozzá szólni annyi időre, amíg megmondja, hogy hol van a másik pár cipője. Ami már egészen haladás volt ha azt nézzük, hogy Madaráról van szó.
Fugaku és Sho átvállalta a díszítés befejezését, Deidara ment segíteni az anyjának és Mikotonak a konyhába, az Uchiha testvérek meg szokás szerint belesüppedtek a maguk kis édes semmittevésébe.
Erre az idillikus hangulatra érkezett meg Senju Tobirama. Bár róla senki meg nem mondta volna, hogyha egymás mellé áll a bátyjával Hashiramával, hogy testvérek. Neki olyan világos haja volt, hogy az már fehérnek látszott az év bármely szakában, ellenben Hashirama csokoládé színű tincseivel, a bőre sosem volt olyan faháj árnyalatú mint a testvéréé. Míg Hashirama nyúlánkabb volt, ő neki a vállai szélesek voltak a sok úszástól és búvárkodástól. Egyszóval senki meg nem mondta volna, hogy a kettejük biológiai szülei egy, és ugyanazok.
Tobi vidáman üdvözölt mindenkit, egyből le is pakolta a cuccait a "megszokott" szobába, és már ment is, hogy segítsen a kinti munkálatokban, aztán meg amikor azt befejezték együtt szerencsétlenekdtek a karácsonyfával Hashiramával, míg végül az az óriás dög hajlandó volt megállni a talpán.
Az utóbbi művelethez Deidara lelkesen szurkolt nekik, míg Sasuke azért szugerálta a fát, hogy dőljön el, és nyomjon agyon valakit, aki lehetőleg a bátyja. Itachi ezzel ellenben Deidarát szugerálta egyre intenzívebben, egészen addig amíg...
- Leállnál a fenekem stírölésével?
Elsőre köpni nyelni nem tudott, ahogy farkas szemet nézett azzal a kék szempárral, és Deidara szájából elhangzott az ominózus kérdés.
- P...Pa...Parancsolsz? - nyögte ki zavartan.
- Ne bámuld a seggem. Tudom, hogy jó de annyira nem.
- Nem csak a fenekedet bámultam.
Egy fura nyikkanás szerűség hagyta el erre Deidara ajkait, amik melesleg rózsaszínek, teltek, és egyszerűen csak csókolni valóak voltak.
- Miért műtrágy vagyok?
- Nem, de egy magadfajta szépségnek vigyáznia kéne nehogy végül egy gyűjtő elkapja és üveg kalitkába zárja - felelte immáron vigyorogva.
- Úgy érted egy magadfajta peverz?
- Szerintem én nem vagyok az... Csak értékelem a szépséget ami az orrom előtt van.
- Ah, szóval panszexuális vagy!
- Hogy pan micsoda?!
- Wikipedia a haverod Uchiha - toppantott a szőkeség dühösen, és Itahcinak meg kellett állapítania, hogy még ez az érzelem is remekül passzol az arcához, de mielőtt még kitalálhatott volna egy újabb roppantul szellemes választ, azelőtt Deidara sarkon fordult és távozott. Na jó, mielőtt eltűnt volna az ajtóban csak azért is utána füttyentett egyet.
Ez persze nem volt Uchihához méltó viselkedés...
- Ha megkapom az új kocsidat egy alkalomra nem láttam semmit - csendült fel a háta mögött Sasuke hangja.
- Áll az alku kisöcsém, csak ne törd össze.
Izuna és Madara szatyrokkal megrakodva tértek vissza a bevásárló körútjukról, és az idősebbik Uchiha egészen jókedvűnek tűnt, amíg meg nem látta azt az autót parkolni a házuk előtt.
- Mi a baj nii-san?
- Senju Tobirama.
- He?
Aztán később Izuna megértette. Hashirama öccse, akivel Madara igazán nem volt jóban. De ez az érzés kölcsönös volt. Magában áldotta az eszét, hogy Hashiramát kérdezte meg inkább, hogy az ő testvére mit szeretne, mert a bátyjától bizonyára csupa olyan tanácsot kapott volna aminek nem örült volna a kisebbik Senju, és akkor most enhyén fogalmazott.
Neki semmi baja nem volt Tobiramával, a másik udvariasnak, és kissé szórakozottnak tűnt, és ezek közül egyik sem rossz pont nála. Mondjuk az érdekes volt, amikor a másik felkapta őt a derekánál fogva, és felemelte, hogy feltehesse a karácsonyfa tetejére a csúcsdíszt... A kissebbik Senju erős volt borzasztóan jó formában. Megtapogatta a bicepszét, és alig tudta vissza fogni magát, hogy ne kuncogjon fel mint valami iskolás kislány. Neki bezzeg soha a büdös életben nem lesz ilyen alakja.
- De most komolyan mit sportolsz?! Vagy mennyit gyúrsz te naponta?!
- Nem szoktam gyúrni - nevetett fel zavartan a Senju.
- Nem hiszek neked - csóválta a fejét.
- Tényleg nem! Régebben gyakrabban edzettem...
- Úszik, és búvárkodik. De gyúrni tényleg nem gyúr - vetette oda foghegyről Hashirama ahogy felnézett az újságjából. - Nem akar olyan ostoba izomagyú lenni.
- Hát pedig izmaid vannak, nem is kevés. Én nem vagyok valami könnyű, de te simán felkaptál mint egy rongybabát!
Tobirama zavartan vörösödött el a bók hallatán.
- K-K-Kösz. - nyögte ki nagy nehezen végül.
Madara látta amit látott, és nem tetszett neki. Különösen, hogy az öccse szemmel láthatólag flörtöl a kisbebik Senjuval. Dühödten indult meg, hogy előbb szerezzen magának egy csésze jó erős fekete kávét, aztán pedig vissza menjen a szobájába végre lepihenni. Köszöni szépen neki ennyi bőven elég volt a családi életből. Nagy meglepetésére a kávéfőzőnél ott találta az ő Senjuját.
- Te az előbb még bent olvastál - morogta felvont szemöldökkel.
Hashirama meglepetten pillantott fel rá az újságból, amit még mindig olvasott.
- Gondoltam hagyom őket maguknak...
- Ezt úgy mondod, mintha feltéleznéd, hogy Izuna és a te selejtes...
- Mad, nem én feltélezem. Te is éppen olyan jól láttad.
- Azt hittem Tobiramának barátnője van.
- Már nincs két hete. Nem viselte a hölgy túl jól, hogy az öcsémnek három szerelme van, és csak utána jöhet ő.
- Mi az a három?
- A tengerpart, a szörfdeszkája, és a búvár felszerelése.
Madara felkuncogott és azon kapta magát, hogy napok óta először megengedi önmagának, hogy ellazujon Hashirama társoságában.
- Valld be, hogy nem is olyan vészes...
- Nincs még itt mindegyik vendég!
- De eddig nem volt rossz.
- Oké, eddig nem volt annyira rossz mint amire számítottam. De vedd tudomásul, hogy még dühös vagyok rád - lépett közelebb a Senjuhoz.
- Tudom Mad... Nagyon jól tudom...
Persze igazán dühös már nem volt, hiszen ha az lett volna nem hagyta volna, hogy Hashirama megcsókolja őt.
Már a vacsora asztalnál ültek javában, amikor az Uzumakik másik fele is megérkezett Kyuubival a fenevaddal együtt. A hatalmas termetű eb egyből körberohant párszor, ledöntötte a lábáról Mikotot, összesározta többek ruháját, míg végül vidáman ugatva és cshaolva el nem kezdte körbekergetni Deidarát a földszinten...
Nem a legelőnyösebb érkezés, ha valaki Uchiha Madarát kérdezte volna.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
basszus még most kritika írás közben is nevetek, mikor eszembe jut egy-egy rész :D Nagyon jó történet eddig, és egyet értek az előttem szólókkal: Itachi stírölhetné többet Dei fenekét XD